Így búcsúznak a zenésztársak Orbán Józseftől

halál búcsú gyász Orbán József rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megható fotókkal, bejegyzésekkel búcsúznak a zenésztársak a ma elhunyt Orbán Józseftől.

Mint arról már beszámoltunk, feladta a rákkal folytatott küzdelmét Orbán József. A 100 Folk Celsius frontemberének halálhíre az egész zenészvilágot megrendítette. Több híresség is megható bejegyzésben búcsúzik az énekestől.

Hajdú Péter

Józsi! Legutóbb a Frizbi felvételén beszélgettünk, akkor még mind a ketten hittünk a gyógyulásodban. Ma már az angyaloknak énekelsz és nekik meséled vicces történeteidet. Isten Veled!"

Bogdán Csaba

Szomorú ez a nap! Öcsi után Józsi is itt hagyott minket! Ők most már odafentről mosolyognak le ránk. Nyugodj békében Józsi!"

Patkó Béla, Kiki

"Ma, a barátság világnapján hagyott itt bennünket Józsi. Szomorú vagyok, de nem fogok keseregni, mert Józsi nem ezt várná tőlem. Évtizedek óta Barátom volt és amellett, hogy jókat nevettünk, rengeteget tanultam Tőle, amit ezúton is köszönök Neki. Kevés olyan embert ismerek/ismertem, akibe ennyi szeretet és jó szorult volna. Köszönöm, hogy a Barátom voltál!"

Demjén Ferenc

Elment Orbán József a 100 Folk Celsius frontembere. 1982-ben a V'Moto-Rock Gyertyák turné előzenekara volt a 100 Folk. Nyugodj békében, Józsi."

Omega együttes

Búcsúzunk Orbán Józsitól. Az Omega színpadáról lépett át az égi zenekarba."

Rába Tímea

Örökre."

Meghalt 46 évesen Brian Christopher Lawler pankrátorhttp://www.life.hu/sztarok/20180730-meghalt-46-evesen-brian-christopher-lawler-pankrator.htmlBrian Christopher Lawler 46 évesen távozott az élők sorából. Az egykor híres pankrátor a kórházban hunyt el, ahová öngyilkossági kísérlete miatt szállították: felakasztotta magát. TV + Sztárok--Gyász: elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontemberehttp://www.life.hu/sztarok/20180730-elhunyt-orban-jozsef-a-100-folk-celsius-frontembere.html75 évesen elhunyt a 100 Folk Celsius frontembere, Orbán József. TV + SztárokOrigoMeghan Markle apjának drogproblémáiról vallott a családhttp://www.life.hu/sztarok/20180730-meghan-markle-apjanak-drogproblemairol-vallott-a-csalad.htmlÚgy tűnik, mindig van új a Markle család háza táján, most éppen az derült ki, hogy Thomas Markle-nek drogproblémái lehetettek akkor, amikor Sussex hercegéje még kislány volt. TV + Sztárok--Adótartozások miatt elveszítheti vagyonát Weisz Fannihttp://www.life.hu/sztarok/20180730-adotartozasok-miatt-elveszitheti-vagyonat-weisz-fanni.htmlAdótartozásokat halmozott fel Weisz Fanni, kft.-je kényszertörlés alatt áll. 2023-ig nem is alapíthat új céget. Veszélyben van a teljes vagyona. TV + SztárokOrigoÍgy néznek ki ma a Polgár lányok: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-igy-neznek-ki-ma-a-polgar-lanyok-foto.htmlA Polgár lányok világszerte ismertek voltak, de nagyon sokan még ma is pontosan tudják, hogy kik ők, főként a sakkvilágban. Ugyan mindegyikük visszavonult már, eredményeik máig legendásak. Így néznek ki ma. TV + SztárokOrigoPalvin Barbi versenyautóba ült a Hungaroringen: exkluzív fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-palvin-barbi-versenyautoba-ult-a-hungaroringen-exkluziv-fotok.htmlMogyoródon a Magyar Nagydíjon több híresség is kipróbálhatta, milyen érzés versenyautóba ülni, és száguldozni. A magyar F1-es versenyző Baumgartner Zsolt vitte el egy körre Palvin Barbit egy kétüléses Forma-1-es kocsival.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.