Puzsér Róbert szerint Majka csak azt hazudja, hogy kétségbe van esve

drog Puzsér Róbert Majka SZIN Curtis botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Drogbotrány miatt szakított egymással a Majka és Curtis duó. Mindezt a Szegedi Ifjúsági Napokon közölte Majka, aki azt mondta, barátja már 5 éve a drogok rabja. Erről Puzsér Róbertnek is megvan a maga véleménye. 

"Majka papa új valóságshow-élményt adott a magyaroknak" - kezdi Facebook-bejegyzését Puzsér Róbert. Majka ugyanis egy héttel ezelőtt jelentette be a Szegedi Ifjúsági Napokon összegyűlt közönségének, hogy szétválik zenésztársával, Curtis-szel annak drogügyei miatt. Mint mondta: Curtis már 5 éve a kábítószer rabja.

Puszér szerint azonban nem egészen volt helyénvaló kiteregetni a rapper magánéletét.

"A kommentelők öntudatosan fakadnak fel: igenis joguk van tudni, hogy mi történt Majka és Curtis között, igenis joguk van kukkolni, joguk van Curtis magánéletét csócsálni, joguk van sütkérezni az ő alávaló drogosságában és a maguk nagyszerű tisztaságában – főleg úgy, hogy ezzel meg is gyógyítják a szegény nyomorult függőbeteget" - írta bejegyzésében Puzsér Róbert.

"Ők majd kigyógyítják Curtist a bajból, ha ugyanis elég sokan lájkolják a szennyesét kiteregető Majkát, akkor aztán már tényleg nem lesz más választása, mint egyszer s mindenkorra felhagyni a drogozással. Hisz a sok lájk mindent üt – majd pont a kokaint nem" - folytatta a Hír TV egykori műsorvezetője.

Szerinte Majka kétségbeesése nem valódi: "Majka azt hazudja, hogy kétségbe van esve – hisz már mindent megpróbált. Ő csak tudja, hogy mindent, ugyanis titokban addikciós szakpszichiáterré képezte magát. Csakhogy öt év kegyetlen küzdelmében – melynek során elnézte, hogy Curtis a csaját ütlegeli, meg hogy bekokainozva balesetet okoz – szegény Majka megfáradt. És egy fáradt Majka mit tehet? Leemel egy szakkönyvet? Elmegy szakemberhez, és kikéri a tanácsát? Vagy egyszerűen csak arra jut, hogy ez nem az ő dolga, és szakít Curtissel? Még csak az kéne – hisz ott vannak a csodálatos emberek! Elmondja nekik, hiszen ők olyan sokan vannak, olyan okosak, és olyan nagy tapasztalatuk van a függőbetegek kezelésében – majd velük közösen meggyógyítja Curtist" - állítja Puzsér.

A bejegyzéshez záporoznak a kommentek és a megosztások, vannak, akik Majkát védik, de olyanok is, akik a műsorvezetőnek adnak igazat.

Bruno Mars elengedte magát, pocakot növesztetthttp://www.life.hu/sztarok/20180831-bruno-mars-elengedte-magat-pocakot-novesztett.htmlNemcsak Burno Mars hangjáért, hanem testéért is rajonganak a nők, ám most olyan fotó készült róla, amellyel biztosan meglepte rajongóit. Az énekes ugyanis pocakot növesztett. TV + SztárokÍgy él most Fábián Éva, a Neoton Família egykori énekesnőjehttp://www.life.hu/sztarok/20180831-igy-el-most-fabian-eva-a-neoton-familia-egykori-enekesnoje.htmlA Neoton Família énekesnőjeként ismerhette meg az ország Fábián Évát, akinek ugyan már nincs annyi fellépése, mint egykor, de egyáltalán nem unatkozik. TV + Sztárok--Kefírék nem hagyták aludni Tokár Tomiékat a Nyerő párosban, összevesztekhttp://www.life.hu/sztarok/20180831-kefirek-nem-hagytak-aludni-tokar-tomiekat-a-nyero-parosban-osszevesztek.htmlHajnali 3 órakor költözött be szobájába a Nyerő páros című műsorban Kefír és párja, Mihalyi Mariann, ezzel pedig igencsak felbosszantották Tokár Tomit és Kovács Dorottyát. A két páros reggel egymásnak esett. TV + Sztárok--Sztárok, akiket terhesen csalt meg a párjuk: Heidi Klum és Mel B is így járthttp://www.life.hu/sztarok/20180831-sztarok-akiket-terhesen-csalt-meg-a-parjuk-heidi-klum-es-mel-b-is-igy-jart.htmlA hűtlenség soha nincs rendben, hiszen nagyon nehéz visszaépíteni a bizalmat, ha egyáltalán lehet. nem könnyű feladat ez akkor sem, ha csak ketten érintettek, de még ennél is rosszabb az, ha valaki az éppen várandós feleségét csalja meg. Íme, néhány sztáranya, akikhez várnadósan sem volt hűséges a párjuk. TV + SztárokThinkstockEgy őrült sofőr sodorta veszélybe Tápai Szabinát és kisfiáthttp://www.life.hu/sztarok/20180831-egy-orult-sofor-sodorta-veszelybe-tapai-szabinat-es-kisfiat-benit.htmlTápai Szabina a közösségi oldalán fakadt ki: épp kisfiával utazott autóval, amikor egy őrült sofőr csaknem életveszélybe sodorta őket. TV + SztárokOrigoHarry herceg dalra fakadt: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180831-harry-herceg-dalra-fakadt.htmlHarry herceg olyat tett, amire senki nem számított tőle: mindenki előtt dalra fakadt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.