Tóth Gabi alakíthatja Zalatnay Saroltát az énekesnő életrajzi filmjében

Forrás: Fem3 -
Tóth Gabi Zalatnay Sarolta film életrajzi film főszerep
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Sarolta szeretné, ha Tóth Gabi játszaná a főszerepet életrajzi ihletésű filmjében.

Zalatnay Sarolta régóta gondolkodik rajta, hogy érdemes lenne filmet készíteni az életéből. Az énekesnő már azt is tudja, ki játszaná a főszerepet.

Már jó ideje összeállt a forgatókönyv a fejemben, sőt, már többször majdnem el is indult a dolog, csak mindig valami anyagi nehézségbe ütköztem. Segítséget nem kértem, mert bár valahol a zsigereimben érzem, hogy ebből csak jó sülhet ki, eddig féltem az elutasítástól. Nagyon nehezen dolgoznám fel. De most valahogy átlendültem, nagyon elhatároztam magam, és remélem, a fordulat is bekövetkezik. Sokat gondolkodtam már a színésznő személyén, aki engem alakítana, de ugye, ide hang is kell. No, meg lendület, ami bennem volt épp elég, sőt, van a mai napig is. Gondolkodtam azon is, ki az, aki külsőben is jó lenne, és leginkább Tóth Gabit tudnám elképzelni a szerepben" – nyilatkozta a Borsnak.

Zalatnay Sarolta Tóth Gabit tekinti utódának Forrás: Fem3

A lap megkereste Tóth Gabit is, aki nagyon megtisztelőnek érzi, hogy Cini rá gondolt.

Bevallom, meglepett a kérdés, mert nem tudtam Cini filmtervéről, de nagyon megtisztelőnek találom, hogy rám gondolt, és bennem bízna meg annyira, bennem látja a lehetőséget, hogy a filmvásznon az ő különleges karakterét megjelenítsem. Kisfilmben, színdarabokban szerepeltem már, de ez hatalmas feladat lenne. Biztos vagyok benne, hogyha úgy alakul, és elvállalom, minden tudásommal, tehetségemmel és erőmmel azon lennék, hogy hitelesen alakítsam Cinit, hiszen ő a popszakma egyik legendás énekesnője."

Tóth Gabi nagy megtiszteltetésnek veszi a kérést Forrás: instagram.com/tothgabi
Sztárok, akiket terhesen csalt meg a párjuk: Heidi Klum és Mel B is így járthttp://www.life.hu/sztarok/20180831-sztarok-akiket-terhesen-csalt-meg-a-parjuk-heidi-klum-es-mel-b-is-igy-jart.htmlA hűtlenség soha nincs rendben, hiszen nagyon nehéz visszaépíteni a bizalmat, ha egyáltalán lehet. nem könnyű feladat ez akkor sem, ha csak ketten érintettek, de még ennél is rosszabb az, ha valaki az éppen várandós feleségét csalja meg. Íme, néhány sztáranya, akikhez várnadósan sem volt hűséges a párjuk. TV + SztárokThinkstockEgy őrült sofőr sodorta veszélybe Tápai Szabinát és kisfiáthttp://www.life.hu/sztarok/20180831-egy-orult-sofor-sodorta-veszelybe-tapai-szabinat-es-kisfiat-benit.htmlTápai Szabina a közösségi oldalán fakadt ki: épp kisfiával utazott autóval, amikor egy őrült sofőr csaknem életveszélybe sodorta őket. TV + SztárokOrigoHarry herceg dalra fakadt: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180831-harry-herceg-dalra-fakadt.htmlHarry herceg olyat tett, amire senki nem számított tőle: mindenki előtt dalra fakadt. TV + Sztárok--Úgy tűnik, Sarka Kata nevet változtatotthttp://www.life.hu/sztarok/20180831-ugy-tunik-sarka-kata-nevet-valtoztatott.htmlA szeptemberi budapesti félmaraton nevezési listájából arra lehet következtetni, hogy Sarka Kata Bessenyei Kata néven regisztrált a megmérettetésre. Vajon férjhez ment vagy csak egy véletlen egybeesésről van szó? TV + SztárokOrigoMegjelent a reklámfilm, amelyben Akon Vasvári Viviennel szerepelhttp://www.life.hu/sztarok/20180830-megjelent-a-reklamfilm-amelyben-akon-vasvari-viviennel-szerepel.htmlElkészült az a reklámfilm, amelyben Luxus Vivien Akonnal játssza a főszerepet. TV + SztárokOrigoMészáros Árpád Zsolt szokott flörtölni, de hűséges párjáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20180830-meszaros-arpad-zsolt-szokott-flortolni-de-huseges-parjahoz.htmlA felszaladt kilókról, a gyermekeiről és a párkapcsolatról is őszintén beszélt Mészáros Áprád Zsolt színész. Azt is elárulta, hogy az idősebb nőkkel is szeret flörtölni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.