Székhelyi József kislánya, Sára még mindig hazavárja édesapját

Forrás: MTI/Soós Lajos -
Székhelyi Fruzsina halál gyász kislány Székhelyi József gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Székhelyi József kislánya, Sára mindössze hat éves és még képtelen megérteni, hogy édesapja már nem tér haza többé.

Székhelyi József augusztus 22-én adta fel a rákkal folytatott hosszú küzdelmet. Kislánya, a mindössze 6 éves Sára a színész kérésére a temetésen sem vett részt. A gyermek a mai napig nem fogta fel, mi történt és hazavárja édesapját.

Mindannyian vele voltunk az utolsó napjaiban. Úgy történt az egész, ahogy szerette volna, ahogy megrendezte, eljátszotta. Végig ott voltunk mellette és próbáltunk felkészülni a tragédiára. Nem sikerült... Sári még csak hét éves, de ő is ott volt végig apu mellett. Egyedül abban a pillanatban nem volt bent, amikor elment. Ő nem is nagyon fogja fel, hogy mi történik. A testvérem, Marci próbálta neki elmagyarázni a dolgot. Azt mondta: papa olyan helyen alszik, ahol nem fáj már neki semmi... De Sári azóta is mindig kérdezi: papa mikor jön haza?" – idézi a színész nagyobb lányának, Fruzsinának szavait a Ripost a Star magazinból.

Székhelyi József kislánya, Sára mindössze hatéves Forrás: MTI/Soós Lajos
Majkát támadják az Újpest-szurkolók Curtis miatthttp://www.life.hu/sztarok/20180910-majkat-tamadjak-az-ujpestszurkolok-curtis-miatt.htmlSok támadást kap Majka azóta, hogy Curtis drogproblémájáról nyíltan beszélt. Az Újpest-drukkerek sem hagyták szó nélkül a dolgot. TV + SztárokOrigoWeisz Fanni beperelné egykori barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20180910-weisz-fanni-beperelne-egykori-baratnojet.htmlWeisz Fanni azon gondolkodik, hogy perre megy a barátnője, Szabadi Diána ellen, aki azt állította múlt héten, hogy látta, amint Fannira kezet emel a férje. TV + SztárokOrigoKiderült, miért hagyta ott a köztévét Tatár Csillahttp://www.life.hu/sztarok/20180910-kiderult-miert-hagyta-ott-a-koztevet-tatar-csilla.htmlMúlt héten jelentette be közösségi oldalán Tatár Csilla, hogy elhagyja a köztévét. A Blikk most megtudta, hogy mi állhat a műsorvezető döntésének hátterében. TV + SztárokOrigoNagyon megnőtt Orbán Viktor első unokája, Aliz: friss fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180909-nagyon-megnott-orban-viktor-elso-unokaja-aliz-friss-foto.htmlRégen láttuk már Orbán Viktor első unokáját, a kis Alizt, Orbán Ráhel és Tiborcz István első gyemekét.TV + SztárokOrigoIlyen visszajelzéseket kapott Istenes Bence a német csatornátólhttp://www.life.hu/sztarok/20180909-ilyen-visszajelzeseket-kapott-istenes-bence-a-nemet-csatornatol.htmlIstenes Bence Németországban, a Sky csatornán vezeti az X Factort. Eddig csak pár adás ment le, de úgy tűnik, nagyon elégedettek a magyar műsorvezetővel.TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - Origo17 évvel fiatalabb menyasszonya miatt szóltak be Kárász Róbertnekhttp://www.life.hu/sztarok/20180909-17-evvel-fiatalabb-menyasszonya-miatt-szoltak-be-karasz-robertnek.htmlAz ATV #Bochkor című műsorában igen kínos kérdéseket kapott fiatal menyasszonyával kapcsolatban Kárász Róbert. A műsorvezetőt azonban nehéz volt zavarba hozni.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.