A Sláger FM stúdiójában feszült egymásnak Bárdosi Sándor és Lőrincz Tamás

Forrás: Sláger FM -
Bárdosi Sándor verekedés rádió stúdió Sláger FM Lőrincz Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bárdosi Sándor Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar birkózóval feszült egymásnak a Sláger FM stúdiójában. Természetesen nem vérre ment a küzdelem, csupán néhány fogást mutattak be.

Október végén hazánk ad otthont a birkózó világbajnokságnak és ezen apropóból Bárdosi Sándorhoz és a Sláger FM reggeli műsorának stábjához látogatott el Lőrincz Tamás ezüstérmes olimpikon. A sportoló nemcsak saját, hanem testvére, Lőrincz Viktor eredményeiért is szurkolhat majd, hiszen mindketten részt vesznek a megmérettetésen.

Lőrincz Tamás a Sláger FM-nél vendégeskedett Forrás: Sláger FM

Jobb lett volna, ha mindketten ugyanazon a napon birkózunk, de így sem rossz. Bízom benne, hogy mindent úgy csinál majd, ahogy azt eltervezte, aztán másnap kiszurkolja belőlem (is) az érmet" – mondta Tamás, aki némi ízelítővel is szolgált felkészültségéből. Bárdosi Sándor ugyanis rajta mutatta meg, mit is jelent a birkózásban a dulakodás.

Ez az egész arra szolgál, hogy végre tudjuk hajtani a saját technikánkat, ez egy nagyon fontos mozzanat, amit a vb minden mérkőzésén láthatunk majd. Bízom benne, hogy a világbajnokságon sokszor csendül majd fel a magyar himnusz és Tamás is ott fog állni a dobogó legtetején" – mondta Bárdosi Sándor.

Így feszültek egymásnak Forrás: Sláger FM

Verekedés a stúdióban Forrás: Sláger FM

Gáspár Evelin lediplomázott, 40 kilót fogyott és elárulta, van-e párjahttp://www.life.hu/sztarok/20180920-gaspar-evelin-lediplomazott-40-kilot-fogyott-es-elarulta-vane-parja.htmlKamaszként 100 kilót is nyomott Gáspár Evelin, ma azonban már karcsú, gyönyörű nő, aki nemrégiben elsőként szerzett diplomát a családjából. Elárulta, mik a tervei és azt is, hogy van-e párja. TV + SztárokOrigoMegmutatta nem mindennapi idomait Sarah Kohan bloggerhttp://www.life.hu/sztarok/20180920-megmutatta-nem-mindennapi-testet-sarah-kohan-blogger.htmlSarah Kohan rendszeresen posztol utazásairól, ám ezeken nemcsak a gyönyörű helyeket láthatjuk, hanem a modell formás idomait is. TV + Sztárok--Weisz Fanni édesanyja megosztott egy részletet lányáról írt naplójábólhttp://www.life.hu/sztarok/20180920-weisz-fanni-edesanyja-megosztott-egy-reszletet-lanyarol-irt-naplojabol.htmlWeisz Fanni édesanyja naplót vezetett lányáról, melyből megosztott egy érszletet Facebook-oldalán. TV + SztárokOrigoCurtis üzenete sokak szerint Majkának szól: ezt posztolta a rapperhttp://www.life.hu/sztarok/20180920-curtis-uzenete-sokak-szerint-majkanak-szol-ezt-posztolta-a-rapper.htmlCurtis érdemben eddig nem kommentálta azt, hogy Majka kitálalta drogbotrányát, de most úgy tűnik, mintha a rappernek üzent volna Facebook-oldalán. TV + Sztárok--Meggyilkolták a 22 éves golfozót, Celia Barquín Arozamenáthttp://www.life.hu/sztarok/20180920-meggyilkoltak-a-22-eves-golfozot-celia-barquin-arozamenat.htmlEgy golfpályán találtak rá Celia Barquín Arozamena holttestére. A 22 éves spanyol golfozót meggyilkolták. TV + Sztárok--Judy megmutatta kislányának, Majának az autóbalesete előtt készült, fiatalkori képéthttp://www.life.hu/sztarok/20180920-judy-megmutatta-kislanyanak-majanak-az-autobalesete-elott-keszult-fiatalkori-kepet.htmlJudynak egy autóbaleset következtében roncsolódott az arca. Kislánya, a 7 éves Maja nemrég szembesült azzal, hogy édesanyja fiatalkorában máshogy nézett ki. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.