Kállay-Saunders Andrást és Tolvai Renit vitáktól féltik a barátaik

vita Sztárban sztár Tolvai Reni Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egymás ellen versenyeznek majd a Sztárban sztár show-jában Tolvai Reniék, amitől félnek a barátaik: attól tartanak, veszekedést szíthat ez a versenyhelyzet köztük. 

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András mindketten szerepelni fognak a Sztárban sztár következő évadában, ami vasárnap kezdődik. A barátaik örülnek, hogy lehetőséget kaptak az énekesek, ám attól tartanak, hogy ez vitákat szít majd köztük. Ugyan nem először kerülnek abba a helyzetbe, hogy egymás ellenfeleivé válnak, hiszen a Megasztár ötödik szériájában így ismerkedtek meg, mégis félnek az ismerősök az újabb ellentéttől.

Kállay-Saunders András és Tolvai Reni között vita alakulhat ki Fotó: Marton Szilvia - Origo

Attól tartanak a Ripost információi szerint, hogy komoly vitákat szít majd köztük a versenyhelyzet, hiszen időnként hajlamosak elragadtatni magukat, így szakmai kérdésekben is heves vitáik tudnak lenni.

Agyonlőtték a 28 éves modellt, Kelsey Quayle-thttp://www.life.hu/sztarok/20181013-agyonlottek-a-28-eves-modellt-kelsey-quaylet.htmlGolyó végzett a 28 éves modellel, Kelsey Quayle-lel. TV + Sztárok--Késely Ajna lehet Egerszegi Krisztina utódja: nagyon tehetséges úszóhttp://www.life.hu/sztarok/20181013-kesely-ajna-lehet-egerszegi-krisztina-utodja-nagyon-tehetseges-uszo.htmlA 17 éves Késely Ajna halmozza az érmeket, és ha így folytatja, ő lehet Egerszegi Krisztina méltó utódja. TV + SztárokOrigoSurvivor: a kiesett Viki idomai egészen másként festenek az Instagramonhttp://www.life.hu/sztarok/20181013-survivor-a-kiesett-viki-idomai-egeszen-maskent-festenek-az-instagramon.htmlA Survivor legutóbbi kiszavazásán a telt idomú Vikit küldték haza, akinek alakja egészen másként fest a valóságban, mint az Instagramon. TV + SztárokOrigoSchobert Norbika egész nyáron készült a MasterChef Juniorrahttp://www.life.hu/sztarok/20181013-schobert-norbika-egesz-nyaron-keszult-a-masterchef-juniorra.htmlEgy napon szeretné átvenni születi birdoalmát Schobert Norbi és Rubint Réka fia, Norbi. A fiú megtette az első lépést, jelentkezett a ma induló MasterChef Junior című műsorba, amire egész nyáron gyakorolt. TV + Sztárok--Csak show és más semmi: lélegzetelállító volt Szandi és Vastag Csaba légtornász mutatványahttp://www.life.hu/sztarok/20181013-csak-show-es-mas-semmi-szandi-es-vastag-csaba-legtornasz-mutatvanya-lett-az-elso.htmlSzandi és Vastag Csaba lett a Csak show és más semmi első adásának győztes párosa: mutatványuk elképesztő volt. TV + SztárokOrigoA 100 tagú cigányzenekarral közös koncertjét anyja emlékének ajánlja Majkahttp://www.life.hu/sztarok/20181013-a-100-tagu-ciganyzenekarral-kozos-koncertjet-anyja-emlekenek-ajanlja-majka.htmlMajka a 100 tagú cigányzenekarral ad közös koncertet. Az estét a rákban elhunyt édesanyja emlékének ajánlja, a bevételt pedig a Magyar Hopice Alapítvány kapja majd. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.