párkapcsolat szerelem énekesnő Lola
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lola megmutatta kedvesét, Norbit és elárulta, kapcsolatuk szinte tökéletes.

Lola még tavaly év végén szakított vőlegényével, Bencével, de nem kellett sokáig várnia, tavasszal újra rátalált a szerelem. Párját sokáig nem mutatta meg a nyilvánosság előtt, most viszont már egyáltalán nem titkolózik, bátran tesz ki közösségi oldalára is közös fotót Norbival. Most a Story magazinnak mesélt kettejük történetéről. Kiderült, hogy már korábban ismerte a 33 éves férfit, de valamiért csak idén jöttek össze.

Talán a sors akarta, hogy érettebb fejjel, a párkapcsolati hibákból tanulva, tapasztaltabban jöjjünk össze. Korábban is kedveltem, de soha nem gondoltam, hogy valaha is egy pár lesz belőlünk. Norbi szervezéssel foglalkozik, különböző rendezvények előtt rengeteget beszélgettünk, sokáig észre sem vettem, hogy ezek a találkozások egyben már randevúk is. A munkamegbeszélések legfeljebb húsz percesek szoktak lenni, a mieink jóval tovább tartottak" – mesélte.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

❤️ #tb

L O L A (@lolamusicofficial) által megosztott bejegyzés,

Az énekesnő elárulta, harmonikus párkapcsolatban élnek, mondhatni, minden tökéletes.

Szerintem méltó partnerei vagyunk egymásnak, fontosak vagyunk a másik számára, ennyire egy hullámhosszon még soha senkivel nem voltam, mint vele. Egyszóval most minden szempontból úgy élek, ahogyan mindig is akartam."

David Beckham szerint Victoriával való házassága bonyolulthttp://www.life.hu/sztarok/20181018-david-beckham-szerint-hazassaga-victoriaval-bonyolult.htmlDavid Beckham egy show-ban nyilatkozott 1999 óta tartó házasságáról: ezt mondta róla a focista. TV + Sztárok--Egy szemtanú szerint Bochkor Gábor maga alatt van http://www.life.hu/sztarok/20181018-egy-szemtanu-szerint-bochkor-gabor-maga-alatt-van.htmlBochkor Gábor és Várkonyi Andrea szakítása mindenkit meglepett, és úgy tűnik, a rádiós nincs még túl párja elvesztésén. Senki nem tudja, pontosan mi az oka a szakításuknak, ám Gábor volt barátnői szerint a sztár nem egyszerű természet. TV + SztárokOrigoKiderült, mit csinál Hujber Feri: itt él a színészhttp://www.life.hu/sztarok/20181018--kiderult-mit-csinal-hujber-feri-itt-el-a-szinesz.htmlHujber Feri botrányok közepette távozott az országból, bár eddig csak pletykák keringtek arról, hol is él és mivel foglalkozik a színész, most kiderült, mit csinál külföldön. TV + Sztárok--Másfél évvel válása után újra rátalált a szerelem Takáts Tamásrahttp://www.life.hu/sztarok/20181018-masfel-evvel-valasa-utan-ujra-ratalalt-a-szerelem-takats-tamasra.htmlMásfél évvel válása után ismét rátalált a boldogság Takáts Tamásra. TV + Sztárok--Nyári Dia megmutatta kisfiát: ilyen cuki a kis Zétényhttp://www.life.hu/sztarok/20181018-nyari-dia-megmutatta-kisfiat-ilyen-cuki-a-kis-zeteny.htmlJúliusban születtett meg a Barátok közt színésznőjének kisfia. Azóta a gyermekből csak a különböző testrészeit láthattuk Dia közösségi oldalán, most azonban végre kiderült, milye cuki.TV + SztárokOrigoMeghökkentő celebbarátságok: Martha Stewart és Snoop Dogg furcsán mutatnak együtthttp://www.life.hu/sztarok/20181017-meghokkento-celebbaratsagok-50-cent-es-meryl-streep-furcsan-mutatnak-egyutt.htmlNéhány hollywoodi barátság olyan bizarr, hogy a közös fotók és nyilatkozatok ellenére is nehezen hihető, hogy a két sztárnak köze van egymáshoz. Elképzelni sem tudjuk, hogy mondjuk Meryl Streep és 50 Cent miről beszélgetnek egymással, pedig nagyon jóban vannak, és nem ők az egyetlen furcsa pár! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.