Ismét balhét csapott az X-Faktor színpadán Hörcher László

Puskás Peti Hörcher László X-Faktor 2018 RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Biztonsági őrnek kellett kivezetnie az egyik versenyzőt a stúdióból, miután a mentorok meg sem hallgatták a produkcióját. Hörcher László ugyanis nem először jelentkezik az X-Faktorba, így már bebizonyosodott, hogy nem való az RTL Klub tehetségkutatójába. 
Forrás: RTLKLUB

Hörcher nem ismeretlen az X-Faktor nézőinek, már többször próbált szerencsét az RTL Klub tehetségkutatójában, sőt, 2014-ben egyszer már botrányba fulladt a produkciója és durván sértegette a mentorokat. Idén már nem is várták meg, hogy belekezdjen produkciójába a férfi, aki ezt képtelen volt elfogadni.

„Nem szeretném meghallgatni, mert nem vicces, nem meglepő, nem kell szavazzunk” – idézi Puskás Petit a Blikk.

„Kutyák, bek*phatjátok, nullák vagytok, ki vagytok rúgva!” – ordított a férfi, indulata még a backstage-ben sem enyhült, a műsorvezető Kiss Ramónának is végig kellett hallgatnia, ahogy a férfi magából kikelve üvöltözik.

„Nullák vagytok mind, ugye halljátok? Kispályás, kisstílű mentorgarnitúra, nullák vagytok mind, ugye halljátok?” – üvöltötte Hörcher, aki nem akarta elhagyni a stúdiót, ezért biztonsági őrnek kellett kivezetnie.

„Ő a saját maga paródiája, azért jön, hogy extremitása miatt felfigyeljenek rá. Van, hogy ez jól sül el, mint az előző évadokban, de most már nem éreztük az X-Faktor színpadára valónak ezt a jelenséget” – nyilatkozta Puskás Peti.

Hang nélkül indult a TV2 Sztárban sztár című műsorahttp://www.life.hu/sztarok/20181021-hang-nelkul-indult-a-tv2-sztarban-sztar-cimu-musora-technikai-hiba-lepett-fel.htmlTechnikai hibával indult a TV2-n a Sztárban sztár ma esti adása: nem volt hang, csak kép. A probléma észlelése után a csatorna elkezdte ismételni a múlt vasárnapi adás egyik produkcióját. TV + SztárokOrigoSztárban sztár: röhögőgörcsöt kapott a zsűri Pintér Tenya produkciója utánhttp://www.life.hu/sztarok/20181021-sztarban-sztarrohogogorcsot-kapott-a-zsuri-pinter-tenya-produkcioja-utan.htmlFelrobbantotta a Sztárban Sztár stúdióját Pintér Tibor Beyoncé-produkciójával. A zsűri azonban nem csak az előadást értékelte, hanem Tenya átalakulását is, méghozzá elég sajátos módon...TV + SztárokOrigoA legbátrabb páros: Singh Viki nem érti Tóth Andiék érzelmi kitöréséthttp://www.life.hu/sztarok/20181021-a-legbatrabb-paros-singh-viki-nem-erti-toth-andiek-erzelmi-kitoreset.htmlA Legbátrabb páros legutóbbi adásában Tóth Andi és Singh Viki csapott össze. A történtek után Tóth Andi a Mokkában mondta el véleményét, és most Viki is megszólalt. TV + SztárokOrigoX-Faktor: mindenkit lenyűgözött a szlovák lány, Klaudia produkciójahttp://www.life.hu/sztarok/20181021-xfaktor-mindenkit-lenyugozott-a-szlovak-lany-klaudia-produkcioja.htmlKlaudia Radiczva könnyeivel küszködött, hiszen egy hatalmas álma vált valóra az X-Faktor színpadán. Állva tapsolt az egész stúdió a szlovák lánynak. TV + SztárokOrigoX-Faktor: hatalmas vita ByeAlex és egy jelentkező közötthttp://www.life.hu/sztarok/20181021-xfaktor-hatalmas-vita-byealex-es-egy-jelentkezo-kozott-black-felon.htmlA pesti raktáros, akit csak Falonnak hívnak a barátai, már a kezdetektől nem szimpatizált Alexszel. De a pokol csak akkor szabadult el igazán, amikor a mentor őszintén elmondta a véleményét a produkcióról.TV + SztárokOrigoSurvivor: hatalmas háttércsapat vigyáz a versenyzők biztonságárahttp://www.life.hu/sztarok/20181020-survivor-hatalmas-hattercsapat-vigyaz-a-versenyzok-biztonsagara.htmlA Survior 3. hetti háttérműsorában a műsor egyik főszerkesztője, Oláh Ákos többek között arról beszélt, hogy mekkora stáb vigyáz arra, hogy a játékosok ne sérüljenek meg. Kulisszatitkok következnek. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.