Epres Panni beismerte, hogy szokott féltékeny lenni

Forrás: Domszky László -
Epres Panni házasság Benedek Tibor szerelem féltékenység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2003-ban talált egymásra ismét Benedek Tibor és Epres Panni. Házasságuk erős lábakon áll, két közös gyermekük van, a modell azonban beismerte: szokott féltékeny lenni. 

Kamaszként ismerkedett meg egymással Benedek Tibor és Epres Panni, majd 2003-ban találtak ismét egymásra. Két közös gyermekük van, ám még egy ilyen erős kapcsolatba is beférkőzhet a féltékenység.

A modell most Dombovári István vendége volt a Tesztbeszéd című műsorban, ahol a zöld szemű szörny volt a téma. „Féltékeny leszek, de azért az évek alatt edzettem magam ahhoz, hogy ez ne látszódjon rajtam. Szálanként húznám ki a hölgy haját. Tibor nem ad rá lehetőséget, de adnak rá a nők. Kopott már a féltékenységem, de nem azért, mert kevésbé szeretem” – idézte Epres Panni szavait a Bors. Hangsúlyozta: a másik nő soha nem láthatja rajta, hogy féltékeny.

Epres Panni stabil házasságban is szokott féltékeny lenni Forrás: Domszky László
Harry herceg nem megy el a családi vadászatra felesége kérésérehttp://www.life.hu/sztarok/20181217-harry-herceg-nem-megy-el-a-csaladi-vadaszatra-felesege-keresere.htmlA brit királyi család minden évben fácánvadászatot kart karácsonykor. Harry herceg 20 éve vesz részt a családi hagyomány őrzésében, ám idén Meghan hercegné kedvéért kihagyja az eseményt. A hercegné ugyanis mélyen elítéli a vadászatot. TV + Sztárok--Exkluzív interjú a Sztárban Sztár győztesével, Freddie-vel: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181217-exkluziv-interju-a-sztarban-sztar-gyoztesevel-freddie-vel-video.htmlVéget ért a TV2 vasárnapi házibulija, vagyis a Sztárban Sztár, a győztes pedig Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie lett. Az énekes a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak árulta el, bízott-e a sikerben, és azt is elmondta, mi a legnagyobb ajándék, amit a műsortól kapott, de a zsűri értékelését is véleményezte. TV + SztárokOrigoSztárban Sztár: Majka kiakadt, amiért Völgyesi Gabi csak harmadik letthttp://www.life.hu/sztarok/20181217-sztarban-sztar-majka-kiakadt-amiert-volgyesi-gabi-csak-harmadik-lett.htmlMajka nem tudta magában tartani a véleményét, amikor kiderült, hogy Völgyesi Gabi harmadik lett a Sztárban Sztár versenyében. TV + SztárokOrigoHosszú Katinka lett az év női úszója a FINA-nálhttp://www.life.hu/sztarok/20181217-hosszu-katinka-lett-az-ev-noi-uszoja-a-finanal.htmlHosszú Katinka lett az év női úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA). TV + Sztárok--Sztárban Sztár: Majka, Papp Szabi és Stohl András elestek a színpadonhttp://www.life.hu/sztarok/20181217-sztarban-sztar-majka-papp-szabi-es-stohl-andras-elestek-a-szinpadon.htmlHatalmas pofára eséssel indult a Sztárban Sztár utolsó adása: Majka, Papp Szabi és Stohl András zakóztak egy nagyot. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: VV Adri nyerte a párbajt, Krisztián kiesetthttp://www.life.hu/sztarok/20181217-valovilag-9-vv-adri-nyerte-a-parbajt-krisztian-kiesett.htmlMagára tetette a jeleket VV Krisztián, úgy tűnt, biztos benne, hogy ő tér vissza a villába a párbaj után. VV Adrit hívta ki, ám végül a lányt szavazták vissza a nézők. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.