Károly herceg miatt szakíthatott Vilmos Katalinnal

Forrás: Getty Images -
Károly herceg Katalin hercegné Vilmos herceg szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Károly hercegnek is köze lehet ahhoz, hogy Vilmos herceg és Katalin egyszer szakítottak.

Vilmos herceg és Katalin hercegné még az egyetemi évek alatt szerettek egymásba, kapcsolatukban azonban egyszer volt egy hosszabb mosolyszünet. A The Sun most azt írja, 2007-ben Vilmos komolyan elbeszélgetett édesapjával, Károllyal a szerelmi életéről. Eléállt és közölte, hogy 25 évesen még nem szeretne elköteleződni, még túl fiatal ahhoz, hogy megnősüljön.

Károly herceg erre egyértelmű választ adott: „Nem fair, ha ezt elhallgatod egy hölgy előtt. Légy vele őszinte és inkább szakíts.”

Károly herceg lebeszélte fiát Katalinról? Forrás: Getty Images

Vilmos így is tette, telefonon elköszönt Katalintól, akit a szakítás nagyon rosszul érintett. Mindössze két hónapig bírták egymás nélkül, a herceg észhez tért és újra összejöttek. Károly herceg egyébként azóta nagyon megszerette Katalint és talán egy kicsit már meg is bánta, hogy annak idején rossz tanácsot adott fiának.

Varga Viktor maga szúrta át a mellbimbóját: videó (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190111-varga-viktor-maga-szurta-at-mellbimbojat.htmlVarga Viktor saját magának készített mellbimbópiercinget. Az erről készült videót Facebookon is megosztotta. TV + SztárokOrigoÍgy néznek ki az ikerlányok, akik Rachel és Ross kislányát alakították a Jóbarátokbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190111-igy-neznek-ki-az-ikerlanyok-akik-rachel-es-ross-kislanyat-alakitottak-a-jobaratokban.htmlEmlékszel még Rachel és Ross tündéri kisbabájára a Jóbarátokból? A kis Emmát valójában két ikerlány alakította a sorozatban, akik lassan felnőtt nővé cseperednek. TV + Sztárok--Shane Tusup állhat Hosszú Katinka weboldalának lekapcsolása mögötthttp://www.life.hu/sztarok/20190111-shane-tusup-allhat-hosszu-katinka-weboldalanak-lekapcsolasa-mogott.htmlHosszú Katinka második weblapját is felfüggesztette a szolgáltató: az ironstore.hu után a hosszukatinka.com is elérhetetlenné vált. TV + Sztárok--Elakadtak autójukkal a hóban Kardashianék: Kourtney és Kendallhttp://www.life.hu/sztarok/20190110-elakadtak-autojukkal-a-hoban-kardashianek-kourtney-es-kendall.htmlElakadt a hóban a Kardashian család. TV + Sztárok--Lady Gaga leveteti a zenemegosztóról azt a dalt, amelyet R. Kellyvel közösen énekelthttp://www.life.hu/sztarok/20190110-lady-gaga-leveteti-a-zenemegosztorol-azt-a-dalt-amit-r-kellyvel-kozosen-enekelt.htmlLady Gaga eltávolíttatja az egyik zenemegosztó oldalról azt a dalt, amelyet a szexuális zaklatással vádolt R. Kellyvel közösen énekelt. TV + Sztárok--„Péniszruhát” adtak a híradósra, most mindenki rajta nevethttp://www.life.hu/sztarok/20190110-peniszruhat-adtak-a-hiradosra-most-mindenki-rajta-nevet.htmlEgy ausztrál híradóson nevet most az internet: a stylistok ugyanis egy nagyon furcsa ruhát adtak rá. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.