Janza Kata fiatal szerelme férfiatlannak érezte a helyzetét

Forrás: Mokka -
Janza Kata férfi szerelem pár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janza Katának és fiatal szerelmének sikerült rendbe hozniuk a kapcsolatukat, most pedig az is kiderült, hogy mi volt a baj: Pesák Ádám nem érezte magát férfinak.

A színésznő és fiatalabb párja már túl vannak egy szakításon, és most kiderült, hogy mi is volt a baj. Pesák Ádám férfiatlannak érezte a helyzetét. Míg ő pályakezdő színész, Janza Kata már nem az, és a baráti társasága sem, Ádám pedig nem tudott teljesen feloldódni, odalépni és fesztelenül beszélgetni azokkal a színészekkel, akik a példaképei.

Janza Kata és Pesák Ádám Forrás: Mokka

„Ez egy furcsa szituáció, mert páromként nyilván odalépett volna a példaképekhez, de mint pályakezdő, megvolt az a tisztelet és konkrétan az a 3 lépés távolság. Ezt a gesztust nem merte megtenni" – kezdte a Mokkában Janza Kata, aki próbált segíteni szerelmének. „Azt is megértettem, hogy ez a görcs benne van, és hagytam erre időt, hogy ez feloldódjon. Mára már azt kell mondjam, hogy nagyszerűen érzi magát ezekben a társalgásokban, már veszi a bátorságot, hogy felvegye a beszélgetés fonalát. Nélkülem is tulajdonképpen egész jól elboldogul. Már nem kell aggódjak" – árulta el Kata. Hozzátette, hogy ő teljesen nőnek érezte magát a párja mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.