Kiderült, hogy válik-e George és Amal Clooney

válás George Clooney szakítás Amal Clooney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
George és Amal Clooney házassága válságba került – ezt állították az informátorok. Most kiderül az igazság. 

George és Amal Clooney nem élik a magánéletüket a nyilvánosság előtt, de úgy tűnt, hogy négy éve tartó házasságukkal minden a legnagyobb rendben van. A napokban azonban megjelentek hírek arról, hogy a pár problémákkal küzd. Állítólag hatalmas veszekedés tört ki köztük, amely után Amal elviharzott a gyerekeikkel együtt. A szakadék szélére kerültek – állítják a róluk megjelent hírek.

George Clooney és felesége, Amal Alamuddin Forrás: AFP / Filippo Monteforte

A forrás szerint Amal nem engedte meg George Clooney-nak, hogy utánuk menjen, ez pedig arra utal, hogy komoly gond lehet köztük. A pár azonban cáfolta a veszekedésükről szóró híreket. George kijelentette, hogy az egész sztori kitaláció – írja a Mirror.

ValóVilág 9: Adri elengedte magát, hatalmasat pukizott a villában (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190124-valovilag-9-adri-elengedte-magat-hatalmasat-pukizott-a-villaban-18.htmlHónapok óta élnek együtt a ValóVilág 9 játékosai. Ezalatt szinte mindent láttak egymásból, amit csak lehetett. Most azonban Adri olyat tett, amit eddig nem. Elengedett egy galambot a többiek füle hallatára. TV + Sztárok--A gép szárnyainak jegesedése miatt zuhanhatott le a repülő, amelyen Emiliano Sala focista utazotthttp://www.life.hu/sztarok/20190124-a-gep-szarnyainak-jegesedese-miatt-zuhanhatott-le-a-repulo-melyen-emiliano-sala-focista-utazott.htmlNyomtalanul eltűnt az a gép, amellyel Emiliano Sala focista utazott. A gépen csak ő és a pilóta tartózkodtak, és nagyon kicsi az esély arra, hogy életben vannak. Egyelőre csak találgatják, mi okozhatta a tragédiát: erre gondolnak a szakértők. TV + Sztárok--Elromlott Oszter Sándorék gázkazánja: napok óta fagyoskodik a családhttp://www.life.hu/sztarok/20190124-elromlott-oszter-sandorek-gazkazanja-napok-ota-fagyoskodik-a-csalad.htmlDiósjenői házukban fagyoskodik Oszter Sándor és felesége, elromlott ugyanis a gázkazánjuk. TV + Sztárok--Szabó Kimmel Tamás szerepéből kilépve szólt rá a nézőkre a színházbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190124-szabo-kimmel-tamas-szerepebol-kilepve-szolt-ra-a-nezokre-a-szinhazban.htmlSzabó Kimmel Tamás nagyon felizgatta magát a Száll a kakukk fészkére egyik előadásán. Többször is kilépett a szerepéből, hogy rászóljon a nézőkre. TV + Sztárok--Szabados Ágnes szakított kedvesével, lefújták az esküvőthttp://www.life.hu/sztarok/20190124-szabados-agnes-szakitott-kedvesevel-lefujtak-az-eskuvot.htmlSzeptemberre tervezték az esküvőt, ám végül a szakítás mellett döntött az RTL Klub híradósa, Szabados Ágnes és volt kedvese, Ákos. Szabados elmondta: ez volt talán a legnehezebb időszak az életében. TV + SztárokOrigoTóth Vera ismét szerelmes: új párjáról mesélthttp://www.life.hu/sztarok/20190124-toth-vera-ismet-szerelmes-uj-parjarol-meselt.htmlÚgy tűnik, a költözés elhozta a boldogságot Tóth Vera életébe. Mióta különköltözött testvérétől, rátalált a szerelem.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.