Ilyen volt Andy Vajna búcsúztatója Kaliforniában

Fotó: Polyák Attila - Origo -
filmvetítés Kalifornia gyász Andy Vajna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kaliforniában emlékeztek meg Andy Vajnáról a producer Amerikában élő barátai, kollégái.

Szűk körben, egy kaliforniai filmszínházban emlékeztek meg Andy Vajnáról – írja a Blikk. Az eseményen, amelyen A miniszter félrelép című filmet is levetítették, rengeteg egykori barát, ismerős jelent meg.

Élményekkel teli négy év volt, míg az asszisztenseként dolgoztam. Izgalmas, kalandos volt, sosem felejtem el. Utána is barátok maradtunk, tartottuk a kapcsolatot” – mesélte Szegedi Gabriella, Andy Vajna egykori személyi asszisztense.

Andy Vajnára emlékeztek Amerikában Fotó: Polyák Attila - Origo

A magyar származású rendező, Peter Medak közel 40 éve volt a producer barátja. Természetesen ő is megjelent a vetítésen.

Sokszor összefutottunk itt Los Angelesben és Magyarországon. Vele voltam a Saul fia premierjén is. Azt hiszem, akkor találkoztam vele utoljára” – mondta.

Az eseményről készült videót ide kattintva nézheted meg.

Tóth Vera mély dekoltázst mutatott - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190128-toth-vera-mely-dekoltazst-mutatott.htmlTóth Vera nagyon dögös öltözékben indult szórakozni: odavoltak érte a rajongói. TV + Sztárok--Beszédet mondhat Arnold Schwarzenegger Andy Vajna temetésénhttp://www.life.hu/sztarok/20190128-beszedet-mondhat-arnold-schwarzenegger-andy-vajna-temetesen.htmlAndy Vajna temetésén minden bizonnyal ott lesz Arnold Schwarzenegger is, és a legfrissebb hírek szerint beszédet is mond majd. TV + Sztárok--Nemzetközi elfogatóparancsot adhatnak ki Cicciolina ellenhttp://www.life.hu/sztarok/20190128-nemzetkozi-elfogatoparancsot-adhatnak-ki-cicciolina-ellen.htmlÚjranyithatnak egy 1992-es ügyet, amelyben Cicciolinát emberrablással vádolják, ugyanis akkor titokban vitte el Jeff Koonsszal közös gyermeküket a férfi amerikai otthonából. TV + Sztárok--Rákos betegnek nevezte egy kommentelő Tóth Gabit: így reagált az énekesnőhttp://www.life.hu/sztarok/20190128-rakos-betegnek-nevezte-egy-kommentelo-toth-gabit-igy-reagalt-az-enekesno.htmlTóth Gabi is, mint minden közszereplő rengeteg negatív kommentet és bántást kap közösségi oldalán. A legutóbbi eset azonban minden határon túltment, amit nem tudott szó nélkül hagyni az énekesnő. TV + Sztárok--Teljes absztinenciát fogadott Anne Hathaway a kisfia miatthttp://www.life.hu/sztarok/20190127-teljes-absztinenciat-fogadott-anne-hathaway-szineszno-a-kisfia-miatt.htmlAnne Hathaway Ellen DeGeneres műsorában beszélt arról, hogy teljesen lemond az alkoholról, magyarul, egy pohárral sem fog meginni a következő 18 évben. TV + Sztárok--Vége Hosszú Katinka és Shane Tusup házasságánakhttp://www.life.hu/sztarok/20190126-vege-hosszu-katinka-uszo-olimpikon-es-shane-tusup-hazassaganak.htmlVége a hónapok óta tartó hercehurcának, többé már semmi sem köti össze Hosszú Katinkát és Shane Tusupot. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.