Woody Allen beperelte az Amazont

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin Winter -
Woody Allen per Amazon szerződésszegés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Woody Allen beperelte az Amazont, mert szerződése ellenére nem forgalmazza a rendező A Rainy Day in New York című új filmjét - írta a BBC hírportálja.

A 83 éves rendező több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést követel az Amazon stúdiótól, amely szerinte ki akar hátrálni abból a szerződésből, amit több filmre kötött vele- ismertette a BBC News.

Az Amazonnál korábban Allen két filmje jelent meg és a Crisis in Six Scenes című tévésorozatát is forgalmazták. A rendező legutóbbi, A Rainy Day in New York című produkcióját azonban már nem volt hajlandó forgalmazni az óriáscég.

Allen csütörtökön New Yorkban nyújtotta be keresetét egy bíróságon. A dokumentum szerint az Amazon az Allen elleni zaklatási vádak miatt állt el filmje forgalmazásától 2018 júniusában. A rendezőt évtizedekkel ezelőtt azzal gyanúsították meg, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t. Allen ellen azonban sohasem emeltek vádat. A kereset szerint az Amazon a szerződéskötéskor tisztában volt a "25 évvel ezelőtti alaptalan gyanúsításokkal", tehát erre hivatkozva nem bonthatja fel a szerződést.

Az A Rainy Day in New York című filmet Allen 2017-ben forgatta, a produkcióban Jude Law, Rebecca Hall, Selena Gomez és Timothée Chalamet is szerepelt. A forgatás után az ismét előkerült régi ügy miatt több szereplő is elhatárolódott a filmtől, Chalamet tavaly bejelentette, hogy a filmért kapott gázsiját jótékony célra ajánlja fel.

Jude Law "szörnyű szégyennek" nevezte, hogy a filmet nem mutatják be, és hangsúlyozta, nagyon megfontolja, hogy dolgozik-e még valaha Allennel.

Aureliót 15 év börtön fenyegeti: teljesen összetört a celebhttp://www.life.hu/sztarok/20190208-aureliot-15-ev-borton-fenyegeti-teljesen-osszetort-a-celeb.htmlAureliót emberrablással vádolják, amit a celeb tagad. Teljesen összetört, hiszen ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönt is kaphat. TV + SztárokOrigoEgy rendezvényen tért vissza műsorvezetőként Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20190208-egy-rendezvenyen-tert-vissza-musorvezetokent-demcsak-zsuzsa.htmlDemcsák Zsuzsa egy rendezvényen tért vissza műsorvezetőként. TV + SztárokOrigoMajka azért tálalt ki Curtisről, mert nem akart visszautat - videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190208-majka-azert-talalt-ki-curtisrol-mert-nem-akart-visszautat.htmlMajka ismét beszélt Curtisről: elárulta, azért tálalt ki annak idején a problémáról, mert nem akart visszautat, de mindentől függetlenül nagyon szereti Curtist. TV + Sztárok--Nem biztos, hogy a Spektrum Home folytatja Ábel Anita és D. Tóth Kriszta műsorainak sugárzásáthttp://www.life.hu/sztarok/20190208-nem-biztos-hogy-a-spektrum-home-folytatja-abel-anita-es-d-toth-kriszta-musorainak-sugarzasat.htmlNem biztos, hogy folytatódnak a Spektrum Home szórakoztató műsorai, vagyis a NőComment!, a DTK: Elviszlek magammal vagy éppen a Tesztbeszéd. Állítólag nem hozták a várt nézettséget. TV + SztárokOrigoNehéz döntést hozott meg Vajna Tímea: teljesíti Andy akaratáthttp://www.life.hu/sztarok/20190208-nehez-dontest-hozott-meg-vajna-timea-teljesiti-andy-akaratat.htmlA Blikk után a Hot! magazin is arról értesült, hogy Andy Vajna hamvait az özvegye, Vajna Tímea hamarosan Los Angelesbe viszi, hogy a Westwood Village temetőben is eltemessék.TV + SztárokOrigoRabosították Törtei Takács Krisztát, mert azt hitték, jogtalanul használja a rokkantkártyáthttp://www.life.hu/sztarok/20190207-rabositottak-tortei-takacs-kriszta-mert-azt-hittek-jogtalanul-hasznalja-a-rokkantkartyat.htmlRabosították a Klub Rádió műsorvezetőjét, Törtei Takács Krisztát, a rendőrök ugyanis azt hitték, jogtalanul használja a rokkantkártyát. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.