Brit szülők egy csoportja szerint pornófilmbe illő rajz került a biológiakönyvbe (18+)

szeméremszőr biológia pornó pornófilm tankönyv gyerekek szülők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A várandósságot akarták ábrázolni egy brit biológia-tankönyvben. A szülők felháborodtak, hiszen a rajzon szereplő nőalak szeméremszőrzetét "leszállópálya" formában ábrázolták. Szerintük ez pornófilmbe illő. 

A brit szülők szerint pornósztárok alakítják szeméremszőrzetüket "leszállópálya" fazonra. Éppen ezért felháborítónak tartották az egyik biológia tankönyvben szereplő nőalakot ábrázoló rajzot, akit ilyen szőrzettel ábrázoltak - írja a Mirror.

A Mumsnet szülői fórumon meglehetősen sértőnek találták az illusztrációt, úgy gondolják, ez arra biztatja a kamaszlányokat, hogy szégyelljék a testüket. Mi több, szerintük a fiúkat arra buzdítja, hogy megkérdezzék őket: brazil stílusban viselik-e a szőrzetüket.

Ez a rajz borította ki a szülőket Forrás: GCSE Human Biology textbook

"Sokszor már az iskolában szexuális zaklatás áldozatai lesznek a lányok, ez a rajz pedig szintén erre ösztönöz" – mondta Vivienne Porritt, a #WomenEd oktatási mozgalom alapítója.

A könyvet kiadó cég is reagált a felháborodásra. Mint mondták: észlelték a problémát, így a tavaly újranyomott könyvben már nem ez az illusztráció szerepel.

Bradley Cooper megnevettette Vilmos herceget a BAFTA-gálánhttp://www.life.hu/sztarok/20190214-bradley-cooper-megnevettette-vilmos-herceget-a-baftagalan.htmlA BAFTA-gálán beszélgetett egymással Bradley Cooper és Vilmos herceg a Csillag születik című filmmel kapcsolatban. A színész mély benyomást tett a hercegre, meg is nevettette. TV + Sztárok--Egy Instagram-hiba miatt veszítettek el több millió rajongót a világsztárokhttp://www.life.hu/sztarok/20190214-egy-instagram-hiba-miatt-veszitettek-el-tobb-millio-rajongot-a-vilagsztarok.htmlTöbb millió rajongót veszítettek el a világsztárok az Instagramon: most kiderült, mi ennek az oka. TV + Sztárok--Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám csak úgy ragyogtak a Kölcsönlakás premierjénhttp://www.life.hu/sztarok/20190214-liptai-claudia-es-ferje-pataki-adam-csak-ugy-ragyogtak-a-kolcsonlakas-premierjen.htmlLiptai Claudia és férje, Pataki Ádám is részt vettek a Kölcsönlakás című film premierjén. TV + SztárokOrigoZaklatták a Jóban Rosszban sztárját, Nagy Katalinthttp://www.life.hu/sztarok/20190214-zaklattak-a-joban-rosszban-sztarjat-nagy-katalint.htmlZaklatás áldozata lett a Jóban Rosszban sztárja, Nagy Katalin. TV + Sztárok--Weisz Fanniék és Tokár Tomiék sem ünneplik a Valentin-napothttp://www.life.hu/sztarok/20190214-weisz-fanniek-es-tokar-tomiek-sem-unneplik-a-valentinnapot.htmlItt a Valentin-nap, így az utcán virágcsokorral és lufikkal szaladgáló férfiakba ütközhetünk. Weisz Fanniék és Tokár Tomiék azonban nem ünneplik a szerelmesek napját. El is árulták, hogy miért. TV + SztárokOrigoBalázs Pali megvált a védjegyévé vált göndör hajától - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190214-balazs-pali-megvalt-a-vedjegyeve-valt-gondor-hajatol.htmlBalázs Pali megvált a védjegyévé vált göndör tincseitől. Az énekes azt mondja, lezárt egy korszakot az életében. TV + SztárokMTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.