Plágiumvád A Dalban: felkavarta a versenyzőket

2019.02.18. 12:20

Felkavarta A Dal versenyzőit az a bejelentés, miszerint az egyik énekest plágiumvád érte. Az eset kivizsgálása még folyik. 

"A döntőbe jutott dalok közül az egyiket plágiumvád érte. Azonnal elkezdtük kivizsgálni az esetet, de a hivatalos szakvéleményt még nem kaptuk meg" – mondta Freddie A Dal legutóbbi adásában. Mint mondta: nem akarnak megnevezni senkit, hiszen a vizsgálat még tart. De ha a gyanú beigazolódik, a versenyzőt ki kell zárni.

Freddie jelentette be a plágiumvádatForrás: MTI/Balogh Zoltán

A Bors úgy tudja, mindenki meglepődött, hogy pont most szóltak a plágiumvádról. Az egyik előadó sajtósa a következőt nyilatkozta: "Teljes döbbenet lett úrrá mindenkin a műsor után. Mivel nem neveztek meg senkit, mindenki gyanúba került."

A lap munkatársai úgy tudják, hogy a hét elején kiderül, mi az igazság, ha pedig bebizonyosodik a plágium, akkor a következő legmagasabb pontszámot elérő versenyző lép a kieső énekes helyébe. 

idegeskedésA DalplágiumvádEurovíziós Dalfesztiválplágium