Így él most Baranyi László, a Família Kft. nagypapája

Forrás: József Attila Színház -
házasság színész Família Kft. pisztoly lövés Baranyi László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig energikus és vidám a Família Kft. nagypapája, Baranyi László. Harmadik feleségével 50 éve tartanak ki egymás mellett, most pedig azt is elmesélte, hogy egyszert fegyvert nyomtak a homlokához.

Vannak, akik csak a Família Kft. nagypapájaként emlegetik Baranyi Lászlót, aki ma már 91 éves, de épp olyan energikus és vidám, mint a sorozat forgatásának idején. Most pedig egy meglepő történetet is megosztott a Story magazinnal.

Baranyi László 50 éve él együtt a feleségével Forrás: József Attila Színház

„Kevesen tudják rólam, hogy szinte még gyerekfejjel szembe kellett néznem a halállal. Tizenhét esztendősen harcoltam Budapest ostromakor, védtem a fővárost fegyverrel a kézben. Amikor a szovjetek elfoglalták Budapestet, és mindenki menekült, elkaptak, és az egyik katona a homlokomhoz szorította a puskáját. Üvöltve, fenyegetőzve kérdezte: hol vannak a lányok, asszonyok? És már lőni készült. Ekkor egy hölgyismerősöm a közelben megszólalt, megmentve az életemet, ezzel szabad prédává vált a barbár hódítók előtt. Egyébként is sokat köszönhetek a nőknek, az életem megédesítői voltak” – mesélte a színész, aki 50 éve él boldog házasságban harmadik feleségével.

Először kosarat kapott Végh Klárától, az egykori táncdalénekesnő és primadonnától, ám évekkel később mégis összeházasodtak.

Elkezdődött Pásztor Anna zaklatójának tárgyalásahttp://www.life.hu/sztarok/20190221-elkezdodott-pasztor-anna-zaklatojanak-targyalasa.htmlPásztor Anna zaklatója a bíróságon azt vallotta, már nagyon megbánta korábbi tettét, amikor kést rejtve a cipőjébe ment koncertre, és elmondása szerint soha nem akarta bántani az énekesnőt. TV + SztárokOrigoAz Artisjus volt elnöke szerint Petruska András nem plagizálthttp://www.life.hu/sztarok/20190221-az-artisjus-volt-elnoke-szerint-petruska-andras-nem-plagizalt.htmlA Dal döntőjéből szakértői vélemények alapján zárták ki Petruskát, ám egy másik szakember szerint nem plagizált a zenész. TV + SztárokOrigoCurtis beszélt Balázséknak a rehabilitációjáról: tényleg sporttal és vitaminokkal kezeltékhttp://www.life.hu/sztarok/20190221-curtis-beszelt-balazseknak-a-rehabilitaciojarol-tenyleg-sporttal-es-vitaminokkal-kezeltek.htmlCurtis elfelejtette, hogy Balázsékkal rádiós interjúja lesz, de kapott még egy esélyt. Ezúttal sikerült elérni, és őszintén vallott a rehabilitációjáról a rapper. TV + Sztárok--Dér Heni titokban költözött oda a pasijáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20190221-der-heni-titokban-koltozott-oda-a-pasijahoz.htmlDér Heni elárulta, szerinte felesleges túl sokat várni az összeköltözéssel. TV + SztárokOrigoA USNK elárulta, hogyan élnek az X-Faktor-győzelmük ótahttp://www.life.hu/sztarok/20190221-az-usnk-elarulta-hogyan-el-az-xfaktor-gyozelmuk-ota.htmlElsöprő győzelmet aratott az X-Faktorban a USNK. Elárulták, felvették-e már a nyereményt, és sikerült-e Budapestre költözniük. TV + SztárokOrigoAleska elárulta, annak idején rossz döntést hozott, amikor belevágott a pornózásbahttp://www.life.hu/sztarok/20190221-aleska-elarulta-annak-idejen-rossz-dontest-hozott-amikor-belevagott-a-pornozasba.htmlAleska, azaz Sáfrány Emese rájött, rossz döntést hozott akkor, amikor belevágott a pornózásba. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.