Curtis külön szobában várta a koncertet, hogy ne essen kísértésbe

2019.02.25. 15:53

Megtartotta a rehabilitációja utáni első koncertjét Curtis. Kiderült: a fellépés előtt külön szobában várakozhatott, hogy véletlenül se essen kísértésbe az alkoholfogyasztást illetően. 

Megtartotta első koncertjét Curtis, miután kijött a rehabilitációról. A Bors úgy tudja, hogy külön szobában készülődhetett a Dürer kertben tartott Legends buli előtt, hogy véletlenül se essen kísértésbe. 

Curtis túl van első koncertjénForrás: Facebook / Curtis

„Egy percig nem kételkedtem benne, hogy Atika eljön, szeretne visszatérni, ennek semmi akadálya nem volt, mivel előttem soha nem fogyasztott kábítószert. Hiányolta a rajongóit, és persze a tisztítókúra után is kell neki a bevétel. Külön szobát kapott tőlünk, hogy még véletlenül se essen kísértésbe, ha itt megiszunk egy-egy pohár italt, ugyanis úgy tudom, annak is hátat fordított. Mindannyian óvni akartuk, és segíteni abba, hogy minél gyorsabban túl legyen ezen a nehéz időszakon” – mesélte a lapnak Young G, aki szervezőként is közreműködött. 

A lap szerint a félórás koncertet végigénekelte a közönség, óriási volt a hangulat. A dalok között pedig Curtis őszintén beszélt velük a nehézségekről. 

CurtisDorge Rostand Kouemahadrogfüggőkoncertalkoholszoba