Az autópályán bajbajutottakon próbált segíteni ByeAlex

autópálya baleset ByeAlex autó segítség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
ByeAlex az autópályán próbált meg segíteni azokon a bajbajutottakon, akiknek lángra kapott az autójuk.

ByeAlex pár nappal ezelőtt épp kocsiban ült, az autópályán hajtott hazafelé a koncertje után, amikor arra lett figyelmes, hogy a másik sávban egy autó lángol. Azonnal megállt, hogy megpróbáljon segíteni a bajbajutottakon, akik fagyoskodva ácsorogtak a jármű mellett. Sajnos már semmit nem tudtak tenni, az autó teljesen kiégett, mégis kötelességének érezte, hogy szemben a többi autóstársával, megálljon.

Nem vagyunk lánglovagok, mert, mondom, sajnos SEMMIT se tehettünk, haszontalanok voltunk... de az, hogy mindenki elhajtott gyáván, (vagy) nemtörődöm módon a semmibe, az szerintem szégyen. Ha én álltam volna ott hasonló helyzetben, érzelmileg még jobban megsemmisülve érzem magam, ha így kutyába vesznek!" – írta a közösségi oldalán az énekes, aki köszönőlevelet is kapott a bajbajutottaktól.

Mallorcára szállítják Michael Schumachert: ott ünneplik felesége születésnapjáthttp://www.life.hu/sztarok/20190226-mallorcara-szallitjak-michael-schumachert-ott-unneplik-felesege-szuletesnapjat.htmlNémet lapértesülések szerint Mallorcára utazik a Schumacher család, hogy ott ünnepeljék meg Corinna születésnapját. TV + Sztárok--Oscar 2019: Rami Malek leesett a színpadról, miután átvette díját - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-oscar-2019-rami-malek-leesett-a-szinpadrol-miutan-atvette-dijat.htmlRami Malek szinte legurult a színpadról, miután átvette a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. TV + Sztárok--Novozánszki Fanni édesanyja titokzatos levelet kapott két sállal: állítják, Fannié volt a ruhadarabhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-novozanszki-fanni-edesanyja-titokzatos-levelet-kapott-ket-sallal-allitjak-fannie-volt-a-ruhadarab.htmlNovozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el. A rendőrség hosszú nyomozás után a tettest is biztosan tudja. A fiatalon meggyilkolt lány édesanyja azonban egy titokzatos csomagot kapott, amiben két sálat talált és egy levelet, amelyben egy nő állítja, tudja, hogy mi történt Fannival. Nem ez az első eset... TV + Sztárok--Curtis külön szobában várta a koncertet, hogy ne essen kísértésbehttp://www.life.hu/sztarok/20190225-curtis-kulon-szobaban-varta-a-koncertet-hogy-ne-essen-kisertesbe.htmlMegtartotta a rehabilitációja utáni első koncertjét Curtis. Kiderült: a fellépés előtt külön szobában várakozhatott, hogy véletlenül se essen kísértésbe az alkoholfogyasztást illetően. TV + SztárokOrigoEzek voltak az idei Oscar-gála legviccesebb pillanataihttp://www.life.hu/sztarok/20190225-ezek-voltak-az-idei-oscar-gala-legviccesebb-pillanatai.htmlAz idei Oscar-gála sem múlt el bakik és esések nélkül, de legalább van min mosolyogni. Íme, a legviccesebb pillanatok. TV + Sztárok--Zámbó Jimmy a túlvilágról üzent rajongóinak az idei emlékkoncertenhttp://www.life.hu/sztarok/20190225-zambo-jimmy-a-tulvilagrol-uzent-rajongoinak-az-idei-emlekkoncerten.htmlKülönleges dolgot kaptak ajándékba a nézők a Zámbó Jimmy-emlékesten. Régi hangfelvételek segítségével az elhunyt énekes üzenetet küldött rajongóinak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.