Vajna Tímea egyik ismerőse szerint az özvegy Amerikában kezdhet új életet

halál özvegy USA Andy Vajna Amerika Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Andy Vajna producer, filmügyi kormánybiztos januári halála óta alig lehet tudni valamit az özvegyéről, Vajna Tímeáról. Most egyik ismerőse azt mondta, hogy Amerikában kezd új életet, az ehhez szükséges első lépéseket pedig már meg is tette. 

"Timi végigpityeregte az utat Los Angelesig" – mesélte a Blikk Rúzsnak Vajna Tímea egyik ismerőse, aki a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna halála után a hamvainak egy részét Los Angelesbe vitte, hogy családja mellett nyugodhasson. Az ismerős szerint Tímea magával vitte a nagymamáját is, hogy élettapasztalatával segítse őt.

A cikk szerint Andy Vajna özvegye egy rövid időre hazatér majd, hogy néhány ügyet elintézzen, amelyekhez szükséges az aláírása. Utána újra Amerikába utazik, ahol ott élő barátnője, a volt magyar színésznő, Novák Heni segít neki, hogy megtalálja új otthonát. Az egykori színésznő ugyanis párjával egy ingatlancég társtulajdonosa.

Vajna Tímea Amerikában maradhat a jövőben Forrás: Instagram/Vajna Timi

Az autópályán bajbajutottakon próbált segíteni ByeAlexhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-az-autopalyan-bajbajutottakon-probalt-segiteni-byealex.htmlByeAlex az autópályán próbált meg segíteni azokon a bajbajutottakon, akiknek lángra kapott az autójuk. TV + SztárokOrigoOscar 2019: különleges fotók készültek a sztárokról a gála utánhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-oscar-2019-kulonleges-fotok-keszultek-a-sztarokrol-a-gala-utan.htmlNagyon szép és őszinte felvételek készültek az Oscar-gála egyik afterpartiján a sztárokról. Nézd meg a galériánkat. TV + SztárokOrigoEgy zacskó kakit kapott ajándékba Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/sztarok/20190226-egy-zacsko-kakit-kapott-ajandekba-kulcsar-edina.htmlVicces ajándékkal lepte meg édesanyja Kulcsár Edinát a névnapja alkalmából, érdekes választás, de Edina nagyon örül neki. TV + SztárokOrigoGombos Edinát még mindig imádják: szakmát váltott az egykori műsorvezetőhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-gombos-edinat-meg-mindig-imadjak-szakmat-valtott-az-egykori-musorvezeto.htmlGombos Edina már jó ideje nem tévézik, de a közlés nem marad ki az életéből, csak most a Facebookon tájékoztatja rajongóit az életéről. TV + SztárokOrigoEgy szál bikiniben hempergett meg a hóban Béres Alexandra – Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-egy-szal-bikiniben-hempergett-meg-a-hoban-beres-alexandra.htmlBéres Alexandra szaunázás után, egy szál bikiniben feküdt bele a hóba. TV + Sztárok--Újabb megdöbbentő részleteket árult el Michael Jackson két áldozata (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190226-ujabb-megdobbento-reszleteket-arult-el-michael-jackson-ket-aldozata.htmlÚjabb részleteket árult el a két állítólagos áldozat azzal kapcsolatban, hogyan is csábította el őket Michael Jackson. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.