VV Krisztián és VV Vivi összeházasodnak

Forrás: RTL Klub -
VV Vivi VV Krisztián jegyesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vivi és Krisztián egy hatalmas hírt bejelentettek az életükről, jelesül azt, hogy gyermekük lesz, de egy másikat eddig titokban tartottak: eljegyezték egymást. 

VV Vivi és Krisztián kapcsolata nagyon gyorsan fejlődik, hiszen már a közös gyermeküket várják, és mint kiderült, el is jegyezték egymást. Krisztián körülbelül egy hónapja kérte meg Vivi kezét, aki éppen ágyat szerelt össze, amikor a párja feltette a nagy kérdést.

VV Krisztián és VV Vivi Forrás: RTL Klub

„Ezt nem publikáltam. Éppen takarítás közben odajött hozzám, egy elég hülye szituációban" – kezdte Vivi RTL Klubnak a történetet, Krisztián pedig egyszerűen csak megkérdezte tőle, szeretne-e még mást is csinálni aznap, mondjuk szeretne-e a felesége lenni. A 19 éves Vivi boldogan mondott igent.

Vajna Tímea egyik ismerőse szerint az özvegy Amerikában kezdhet új életethttp://www.life.hu/sztarok/20190226-vajna-timea-egyik-ismerose-szerint-az-ozvegy-amerikaban-kezdhet-uj-eletet.htmlAndy Vajna producer, filmügyi kormánybiztos januári halála óta alig lehet tudni valamit özvegyéről, Vajna Tímeáról. Most egyik ismerőse azt mondta, hogy Amerikában kezd új életet, az ehhez szükséges első lépéseket pedig már meg is tette. TV + SztárokOrigoAz autópályán bajbajutottakon próbált segíteni ByeAlexhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-az-autopalyan-bajbajutottakon-probalt-segiteni-byealex.htmlByeAlex az autópályán próbált meg segíteni azokon a bajbajutottakon, akiknek lángra kapott az autójuk. TV + SztárokOrigoOscar 2019: különleges fotók készültek a sztárokról a gála utánhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-oscar-2019-kulonleges-fotok-keszultek-a-sztarokrol-a-gala-utan.htmlNagyon szép és őszinte felvételek készültek az Oscar-gála egyik afterpartiján a sztárokról. Nézd meg a galériánkat. TV + SztárokOrigoEgy zacskó kakit kapott ajándékba Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/sztarok/20190226-egy-zacsko-kakit-kapott-ajandekba-kulcsar-edina.htmlVicces ajándékkal lepte meg édesanyja Kulcsár Edinát a névnapja alkalmából, érdekes választás, de Edina nagyon örül neki. TV + SztárokOrigoGombos Edinát még mindig imádják: szakmát váltott az egykori műsorvezetőhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-gombos-edinat-meg-mindig-imadjak-szakmat-valtott-az-egykori-musorvezeto.htmlGombos Edina már jó ideje nem tévézik, de a közlés nem marad ki az életéből, csak most a Facebookon tájékoztatja rajongóit az életéről. TV + SztárokOrigoEgy szál bikiniben hempergett meg a hóban Béres Alexandra – Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-egy-szal-bikiniben-hempergett-meg-a-hoban-beres-alexandra.htmlBéres Alexandra szaunázás után, egy szál bikiniben feküdt bele a hóba. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.