egyéjszakás kaland párkapcsolat szex szerelem Fluor Tomi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fluor Tomi elárulta, az elmúlt két évben nem volt komolyabb párkapcsolata, de úgy érzi, már lejárt az egyéjszakás kalandok ideje és vágyik a szerelemre.

Amióta országos hírnevet szerzett magának, gyakorlatilag a kisujját sem kell megmozdítania Fluor Tominak ahhoz, hogy barátnőt találjon magának. Persze volt időszak, amikor ezt ki is használta rendesen, nem tagadja, hogy voltak egyéjszakás kalandjai. Most azonban már egészen másra vágyik.

Ameddig el lehet menni a csajozásban, én elmentem. Hogy minden alkalommal más nő mellett ébredek, az már elvesz az életemből, semmint hozzáad. Nem akarok álszent lenni, megeshet, hogy becsúszik még egy-két kaland, de már vágyom egy rendes kapcsolatra. Összességében romantikus alkat vagyok, imádok hősszerelmes lenni” – nyilatkozta a hot! magazinnak.

Fluor Tomi szerelemre vágyik Forrás: Bertalan Ádám

Tomi elárulta azt is, több korábbi kapcsolata féltékenység miatt ért véget. Exbarátnői nem tudták elviselni, hogy állandóan körülrajongják a lányok.

Mint mondja, az elmúlt években rengeteget dolgozott, nem is nagyon fért volna bele az idejébe egy párkapcsolat.

Az elmúlt két évembe nem is nagyon fért volna bele egy kapcsolat, magamra sem volt elég időm. Idén más a helyzet, nem vállaltunk annyi bulit, akár jöhetne is egy kis románc. És persze, már jó lenne újra szerelembe esni. (...) Már bennem is felmerült a családalapítás gondolata. Abban a korban vagyok, hogy a baráti társaságomban egyre több az esküvő meg a gyerek; én meg nem akarok mögöttük kullogni.”

Weisz Fanninak azért szólt be a férje, mert állandóan csokit eszikhttp://www.life.hu/sztarok/20190307-weisz-fanninak-azert-szolt-be-a-ferje-mert-allandoan-csokit-eszik.htmlWeisz Fanninak a férje szólt be: míg ő diétázik, a gyönyörű modell bármit megehet, mégsem hízik egy dekát sem. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázs kopasz lett – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190307-sebestyen-balazs-kopasz-lett.htmlSikerült sokkolnia a rajongóit Sebestyén Balázsnak, és mindannyian reménykednek, hogy ez csak valami vicc. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoHajdú Péter barátnőjét, Alföldy Annát felkérték egy Playboy-fotózásrahttp://www.life.hu/sztarok/20190307-hajdu-peter-baratnojet-alfoldy-annat-felkertek-egy-playboy-fotozasra.htmlHajdú Péter fiatal barátnője sokszor modellkedik is, kiderült, hogy még a Playboy is felkérte egy fotózásra. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoItt az első közös fotó Hajdú Péterről és a barátnőjéről, Alföldy Annárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190307-itt-az-elso-kozos-foto-hajdu-peterrol-es-baratnojerol-alfoldy-annarol.htmlHajdú Péter és barátnője, Anna az interneten ismerkedtek meg egymással, és most felvállalták a kapcsolatukat. Íme, az első közös fotójuk. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoMárcius 20-án lesz Koós János temetésehttp://www.life.hu/sztarok/20190307-marcius-20an-lesz-koos-janos-temetese.htmlMárcius 20-án a Farkasréti temetőben temetik el Koós Jánost. TV + Sztárok--Leszámolt playmate-múltjával Ripli Zsuzsihttp://www.life.hu/sztarok/20190306-leszamolt-playmate-multjaval-ripli-zsuzsi.htmlRipli Zsuzsi elárulta, már nem szívesen nézi vissza azokat a meztelen fotókat magáról, amelyek 15 éve, a Playboy számára készültek. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.