Vajna Tímea filmekben is szerepelt Amerikában

2019.03.14. 14:31

Még a tavalyi évben készített interjút Vajna Tímeával Hasulyó János, amelyben Andy Vajna özvegye azt is elmondta, két filmben szerepelt Amerikában. 

A Story magazin bukkant rá arra az interjúra, amelyet még 2018-ban készített Vajna Tímeával Hasulyó János. Ebben nyilatkozott például arról, hogy idén szerettek volna gyermeket Andy Vajnával. 

Ám a videóban arról is beszélt, hogy az angolórák és a színiiskola mellett filmekben is szerepelt. 

„Színisuliba azért járok, hogy az angoltudásomat fejlesszem” – mondta Vajna Tímea. Kifejtette: ott sokat kell improvizálni, így ez nyelvtanulás szempontjából is remek lehetőség. 

„Két filmet forgattam. A Wonder Woman 2-ben voltam az egyik amazon, de nem volt sajnos szövegem. De mégis ott voltam az amazonok között. Illetve az új Terminátorban egy anyuka voltam a játszótéren” – fogalmazott az özvegy. 

 

filmVajna TímeaAmerikaTerminátorszerepszínészetWonder Woman