Jeremy Renner randi Bradley Cooper Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, Lady Gaga új párt talált: egy színésszel randizik az énekesnő, aki nem Bradley Cooper.

A rajongók mindenáron össze akarták boronálni Lady Gagát és Bradley Coopert, főleg azután, hogy az Oscar-gálán szikrákat láttak közöttük a színpadon. Érzelmes előadásuk után megállíthatatlan pletykaáradat indult el kettejük titkos viszonyáról, amelynek most talán vége szakad.

Lady Gaga egy színésszel randizik Forrás: WireImage/2019 Steve Granitz

A legfrissebb hírek szerint ugyanis Lady Gaga egy színésszel randizgat, pontosabban Jeremy Rennerrel. A forrás szerint a találkozgatások ugyan még nem túl romantikusak, vagyis még nem jelenthető ki, hogy a két híresség egy párt alkot, de az biztos, hogy egyre több időt töltenek együtt.

Jeremy Renner Forrás: AFP
Dobó Kata Andy Vajna elvesztéséről beszélthttp://www.life.hu/sztarok/20190325-dobo-kata-andy-vajna-elveszteserol-beszelt.htmlElső rendezésén van túl Dobó Kata. A Kölcsönlakás közönségsikeréről beszélve a színésznő azt is elmondta, hogy meg tudta-e mutatni Andy Vajnának a kész filmet. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoKiabálással indult újra Galambos Lajos perehttp://www.life.hu/sztarok/20190325-kiabalassal-indult-ujra-galambos-lajos-pere.htmlLagzi Lajcsi újraindult pere kisebb kiabálással kezdődött: feleségét védte a zenész. TV + Sztárok--Újra kezdetét vette Galambos Lajos büntetőperehttp://www.life.hu/sztarok/20190325-ujra-kezdetet-vette-galambos-lajos-buntetopere.htmlÚjra kezdetét vette Galambos Lajos büntetőpere. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoValóVilág: VV Vivi és VV Krisztián szakítottakhttp://www.life.hu/sztarok/20190325-valovilag-vv-vivi-es-vv-krisztian-szakitottak.htmlSzakított VV Vivi és VV Krisztián: csak néhány hónapig tartott a fellángolás. TV + SztárokOrigoDiana Ross megvédte Michael Jacksont Twitter-oldalánhttp://www.life.hu/sztarok/20190325-diana-ross-megvedte-michael-jacksont-twitteroldalan.htmlNegyven évig ápolt szoros barátságot Michael Jackson és Diana Ross. Az énekesnő most úgy döntött, Twitter-oldalán veszi védelmébe Jackót a Leaving Neverland című film kapcsán. TV + Sztárok--A nőt megütő rapper, Mr. Missh nagy bajba kerülhet: letöltendőt kaphathttp://www.life.hu/sztarok/20190325-a-not-meguto-rapper-mr-missh-nagy-bajba-kerulhet-letoltendot-kaphat.htmlNemrég tört ki Mr. Missh botránya: előkerült róla egy videó, melyen megüt egy nőt. A rapper nagy bajba kerülhet emiatt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.