Osvárt Andrea olyan társra vágyik, aki mellett néha gyengéd nő lehet

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
színésznő párkapcsolat Osvárt Andrea szerelem nőiesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly szakított kedvesével Osvárt Andrea színésznő. Most elmondta, milyen társra vágyik, és azt is elárulta, van-e jelenleg udvarlója. 

Két év után tavaly szakított kedvesével Osvárt Andrea színésznő. Decemberben egy interjúban elmesélte, mi is vezetett a szakításhoz.

"Úgy éreztem, hogy a határok elmosódtak. Főleg azért is, mert ők félig olaszok, és az olasz családokról köztudott, hogy mind egy nagy házban élnek együtt. Tulajdonképpen nem kaptam meg az anyától a fiát" – mondta akkor a színésznő.

Osvárt Andrea lelki társra vágyik Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Most a Nők Lapjának adott interjújában az ideális férfiról is beszélt. A cikket a Blikk szemlézte. "Elsősorban lelki társra vágyom. Egy olyan férfira, aki nem érzi magát kevesebbnek attól, hogy egy erős, önálló nő van az oldalán. Kölcsönös tiszteleten alapuló, egyenrangú kapcsolatot szeretnék, hogy a céljainkban ne gátoljuk, hanem előremozdítsuk egymást. Jó lenne már valaki, aki időnként kivenné a kezemből a szatyrot, hogy figyelj, ne te cipeld a harmadik emeletre! Nem mintha nem tudnám felvinni, de túl régóta vagyok férfi és nő egy személyben. Szeretnék néha gyengéd nő is lenni" – fejtette ki Osvárt Andrea.

Azt is elmondta: nehéz bizalmat szavaznia bárkinek a csalódás után, jelenleg mégis van egy udvarlója, de még friss a dolog.

Biszexuális a Trónok harca Sansa Starkja, vagyis Sophie Turnerhttp://www.life.hu/sztarok/20190327-biszexualis-a-tronok-harca-sansa-starkja-vagyis-sophie-turner.htmlSophie Turner elárulta, hogy volt már dolga nőkkel: ő az embert szereti, nem a nemet. TV + Sztárok--MC Hawer szerint nem lesz könnyű Curtisnek a teljes gyógyuláshttp://www.life.hu/sztarok/20190327-mc-hawer-szerint-nem-lesz-konnyu-curtisnek-a-teljes-gyogyulas.htmlMC Hawer véleményezte Curtis elvonóját: szerinte nem lesz egyszerű megtartania a tisztaságát. TV + SztárokOrigoIlyen volt utolsó koncertjének próbáján Koós János: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190327-ilyen-volt-utolso-koncertjenek-probajan-koos-janos.htmlElőkerült az a videó, amely Koós János utolsó koncertjének próbáján készült. TV + Sztárok--Demcsák Zsuzsa arca nagyon megváltozott - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190327-demcsak-zsuzsa-arca-nagyon-megvaltozott.htmlDemcsák Zsuzsát újra láthatjuk a képernyőn, de a műsorvezető nem olyan, mint volt: megváltozott az arca. TV + Sztárok--Milliós ajándékokat kapott a születésnapjára Csősz Bogihttp://www.life.hu/sztarok/20190327-millios-ajandekokat-kapott-a-szuletesnapjara-csosz-bogi.htmlCsősz Bogi hatalmas bulival ünnepelte a 35. születésnapját, és persze nem hétköznapi ajándékokat kapott. Luxustermékekkel halmozták el őt a barátai. TV + SztárokOrigoKandász Andi egy barlangban szexelt a férjével: rajtakapták őket (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190327-kandasz-andi-egy-barlangban-szexelt-ferjevel-rajtakaptak-oket.htmlA túrázástól megfáradtan pihent le Kandász Andi és férje egy barlangban, és mivel senki sem volt ott, nem türtőztették magukat, egymásnak estek. Egy egész turistacsoport tanúja volt a légyottjuknak. TV + SztárokAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.