35 év kihagyás után újra színpadra áll Pál Éva

Forrás: TV2 -
színpad visszatérés Pál Éva Neoton Família
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pál Éva, a Neoton egykori énekesnője 35 év kihagyás után újra színpadra áll.

Rendeződni látszik Pál Éva élete: úgy tűnik, nem árverezik el a házát, fiával együtt közösen fizetik hiteltartozásukat. A Neoton egykori énekesnője egy kisboltban dolgozik eladóként és most úgy tűnik, régi álma is valóra válik: 35 év kihagyás után hamarosan újra színpadra állhat. Stúdióba vonult, és alig várja, hogy azokat a dalokat, amelyeket korábban neki írtak, de végül nem jelentek meg, most előadhassa közönség előtt is.

Azok a sikerek, jó hatások, amik korábban engem értek, újra és újra erőt tudnak adni. Azért nem foglalkozom mással, mert én ebben érzem otthon magam, ebben tudok teljesíteni és adni valamit másoknak. Hogy amit érzek, azt átadhatom. (...) A retró most annyira tarol, nagyon szeretik az emberek. Én is szívesen emlékszem vissza ezekre a dalokra, amelyekben én is részt vettem” – mesélte a Fókusznak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.