Mégsem megy együtt Majka és Curtis a Fonogram-díj-átadóra

2019.04.04. 12:30

Míg korábban úgy volt, hogy Curtis és Majka együtt megy a Fonogram-díj-átadóra, most már biztos, hogy ez nem így lesz.

Curtis és Majka három közös dalát is jelölték Fonogram-díjra, ezért kézenfekvő volt, hogy a két rapper az eseményre is együtt megy. Most kiderült, hogy ez nem így lesz, ám ennek nem az az oka, hogy összevesztek volna, csupán Majkának egy pókerverseny miatt Las Vegasba kellett utaznia.

Abban maradtunk Petivel, hogy a gála előtt találkozunk, majd együtt érkezünk. A díjátadó pontos dátuma azonban szinte az utolsó percig nem volt nyilvános, így nehéz volt tervezni. Majkának pont akkor jött össze az amerikai út, amikor a Fonogram lesz, így nem tud ott lenni a díjátadón, de nem baj. Három dalunkat is jelölték, az év hazai rap- vagy hiphopalbuma kategóriában, és közönségdíjra is a Füttyös című számunkat. Úgyhogy nagy reményekkel megyek el Peti nélkül, de természetesen őt is képviselve. Ha leszünk olyan szerencsések, hogy díjat kapunk, Majka nélkül vesszük át az elismerést, és majd később adjuk a kezébe. A közönségdíjban nagyon bízom, jó lenne, ha legalább egy szobrocskával távoznánk a helyszínről” – mondta el Curtis a Blikknek.

Curtis és Majka külön megy a díjátadóraForrás: Majka / Insta
MajkaCurtispókerFonogram-díj