Felmelegített kapcsolatok: sztárszerelmek, amelyek legalább egyszer véget értek

Völgyi Dániel Csobot Adél Janza Kata Cinthya Dictator Istenes Bence Pesák Ádám Varga Viktor Kárpáti Rebeka szakítás kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legtöbb ember az élete során megtapasztalta már, milyen szakítani, majd ismét összejönni valakivel. A sztárok sem kerülték el ezt az élethelyzetet, de nem mindig lett boldog az újra felmelegített kapcsolatok vége. Vannak, akik csak egyszer, vannak, akik többször is megpróbálták külön, majd újra együtt. Íme, azok a hírességek, akik átélték már a se veled, se nélküled viszonyt.

Istenes Bence és Csobot Adél

Istenes Bence és Csobot Adél Forrás: instagram

Ki emlékszik már arra, hogy Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata nem elsőre, hanem csak másodjára sikerült? Pedig a pár annak idején egy év után szakított, habár azután is nagyon jó barátok maradtak. Már akkor sem tartották kizártnak, hogy talán egyszer újra összejönnek, de még nem tudhatták, mi is sül majd ki a felmelegített kapcsolatból. Ma már mindannyian ismerjük a történetüket: azóta két közös gyermekük született, akiket Németországban nevelnek.


Janza Kata és Pesák Ádám

Janza Kata és Pesák Ádám Forrás: Mokka

A színésznő és 22 évvel fiatalabb szerelme két év együttlét után intettek búcsút egymásnak, de mint kiderült, nem örökre. Rövid szünet után jöttek össze ismét, és azóta nagyon jól alakul a kapcsolatuk. Természetesen azt is elárulták, mi volt a szakításuk oka: Ádám férfiatlannak érezte magát, és bántotta az egóját, hogy Kata mellett őt senki nem veszi észre. A helyzetet a párnak sikerült rendeznie, a szerelmük erősebbnek bizonyult.


Kárpáti Rebeka és Völgyi Dániel

Kárpáti Rebeka és Völgyi Dániel Forrás: Instagram/Kárpáti Rebeka

Fájdalmas szakítással végződött Kárpáti Rebeka és focista szerelmének a kapcsolata, akkor a műsorvezető csak valami csoda folytán látott esélyt a békülésre. „Még azt sem zárom ki, hogy egyszer újra lesz valami közöttünk, ha valami olyan dolog történik, például egy csoda" – nyilatkozta akkor Rebeka, és ez a csoda bekövetkezett, ugyanis nem is olyan sokára ismét egy párt alkottak. Kapcsolatukat megerősítette a szünet, és ma már a gyermekvállalás is szóba kerül köztük.


Cinthya Dictator és Varga Viktor

Varga Viktor és Cinthya Dictator Forrás: All rights reserved/Mudra Laszlo

Nehéz lenne pontos számot mondani arról, hányszor szakított és jött össze Cinthya Dictator és Varga Viktor. Annyi biztos, hogy legalább háromszor felmelegítették a kapcsolatukat, amelynek mindig szakítás lett a vége. Mint tudjuk, végül nem egymás mellett találták meg a boldogságot. Habár Varga Viktor szerelmi életéről nincs hír, Cinthya Dictatorról azért lehet valamit tudni: egyre biztosabb, hogy Molnár Tamás énekessel alkotnak egy párt.


Berki Krisztián és Hódi Pamela

Hódi Pamela és Berki Krisztián Forrás: TV2

Pontosan tudjuk, hogy az ő kapcsolatuk nem ért boldog véget, legalábbis nem egymás mellett. Berki Krisztián és Hódi Pamela szerelmi életét, civódásait sokáig az Édes élet című műsorban követhettük nyomon, de később is kamerák, vagy legalábbis a nyilvánosság előtt rendezték problémáikat. Mára úgy tűnik, lecsillapodtak a köztük lévő feszültségek, és mindketten megtalálták az igazit.

Így néz ki ma a Szép kis nap! gyermekszínésze, Mae Whitman http://www.life.hu/sztarok/20190410-igy-nez-ki-ma-a-szep-kis-nap-gyermekszinesze-mae-whitman.htmlAz angyali szépségű Mae Whitman gyermekként kezdte a karrierjét, szerepelt a többi között a Szép kis nap! című filmben is: így néz ki ma. TV + SztárokOrigoMeztelen fotókkal zaklatták Geszler Dorottyáthttp://www.life.hu/sztarok/20190410-meztelen-fotokkal-zaklattak-geszler-dorottyat.htmlGeszler Dorottya 48 évesen is igazi bombázó, nem csoda, hogy sok férfi odavan érte. Van olyan hódoló azonban, aki átlépett egy határt: meztelen fotókat küldözgetett az egykori műsorvezetőnek. TV + Sztárok--Kiss Ramóna lesz az X-Faktor új évadának műsorvezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20190410-kiss-ramona-lesz-az-x-faktor-uj-evadanak-musorvezetoje.htmlÚjra Kiss Ramóna vezetheti az X-Faktort. TV + Sztárok--Sárközi Ákos, A Konyhafőnök séfje eljegyezte kedveséthttp://www.life.hu/sztarok/20190410-sarkozi-akos-a-konyhafonok-sefje-eljegyezte-kedveset.htmlEljegyezte festőművész szerelmét, Szegedi Évát Sárközi Ákos. A Konyhafőnök című műsorból is ismert séf hét hónap után tette fel a nagy kérdést. TV + Sztárok--A kerti munkák miatt halogatja szemműtétjét Medveczky Ilonahttp://www.life.hu/sztarok/20190410-a-kerti-munkak-miatt-halogatja-szemmutetjet-medveczky-ilona.htmlMedveczky Ilona a mai napig imád kertészkedni, ám a nagy kertnek is megvannak a hátrányai: a kerti munkálatok miatt halogatja a szemműtétjét. TV + Sztárok--Majka nagyon kiakadt: tovább dagad a botrányhttp://www.life.hu/sztarok/20190410-majka-nagyon-kiakadt-tovabb-dagad-a-botrany.htmlPár napja robbant ki a vita Majka és a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) között a Fonogram-díjak miatt. A helyzet pedig nem javul, hanem romlik. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.