Bodrogi Gyula egy kosármeccsen hódította meg az akkor már házas Törőcsik Marit

fotó: Talán Csaba -
házasság Törőcsik Mari Bodrogi Gyula hódítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bodrogi Gyula az Elviszlek magammal című műsorban vallott D. Tóth Krisztának arról, hogyan hódította meg első feleségét, Törőcsik Marit.

Bodrogi Gyula elszerette férjétől Törőcsik Marit Forrás: Youtube/WMN Magazin

„Még kimondani is sok” – mondta Bodrogi Gyula az Elviszlek magammal forgatásán, amikor D. Tóth Kriszta szóba hozta közelgő 85. születésnapját. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas művész saját bevallása szerint sokat változott az elmúlt évtizedekben: míg fiatalon meg akarta változtatni a világot, főleg a színházat, ma már inkább maradinak és minden tekintetben hűségesnek tartja magát.

Első feleségével, Törőcsik Marival kilenc évig voltak házasok.

Az akkor még főiskolás színésznőt a szintén színművészetis Bodrogi Gyula egy nappal az esküvője után hódította el

az első férjétől. Az Elviszlek magammal kamerái előtt azt is elmesélte, hogyan.

visszafelé megbeszéltük, hogy az a tegnapi esküvő az egy tévedés volt. Az egy rövid házasság volt.

Bodrogi Gyula a válásuk után jó barátságban maradt Törőcsik Marival, ahogy második feleségével, Voith Ági színésznővel is. A színész D. Tóth Kriszta kocsijában mesélt „oroszverő” nagymamájáról és arról, hogyan mentette meg a munkaszolgálattól egy vekni kenyér.

A főiskolás korában nagy lázadó hírében álló Bodrogi mára inkább maradinak vallja magát.

Azt mondja, nem szereti, ha a régi dolgokat úgy újítják meg, hogy csavarnak rajtuk egyet. Ez a véleménye a Süsü, a sárkány készülő új részeiről is.

„Amit Csukás István ír, az úgy tökéletes, ahogy van” – mondta DTK-nak a műsor felvételén.

Bodrogi Gyula az Elviszlek magammal legújabb epizódjában elárulja, a Vidám Színpad egykori igazgatójaként mit gondol, milyen egy jó főnök, és mesél az unokáihoz fűződő viszonyáról is. A beszélgetés a wmn.hu YouTube-csatornáján látható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.