Varnus Xavér Kanadába költözik

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt -
Varnus Xavér költözés Kanada
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Varnus Xavér elárulta, Kanadába költözik.

Varnus Xavér évek óta sokat ingázik, ideje nagy részét Németországban tölti, ugyanakkor Badacsony környéki birtokán is sokszor megfordul. Sőt, amióta megszületett az unokája, Kanada felé is gyakran veszi az irányt. Az orgonaművész most úgy döntött, elég volt a sok jövés-menésből, ő maga is a tengerentúlra költözik, hogy közelebb lehessen a családjához.

Ava születése sok mindent átértékelt bennem, többek között azt is, hogy hol is van a helyem a világban. A fiam, Nick Kanadában él, ahol én magam is szocializálódtam a kamaszéveimben, ráadásul kanadai állampolgár is vagyok, így kézenfekvő, hogy odaköltözöm. (...) Olyannyira komolyra fordult a dolog, hogy már elfogadtam egy felkérést is. Megkerestek egy hatalmas kanadai fesztiváltól, hogy legyek a zenei vezető, én pedig gondolkodás nélkül igent mondtam” – mesélte a Ripostnak a zenész.

Varnus Xavér Kanadába költözik Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Ez segíthet Bíró Icának, hogy visszakapja ingatlanjaithttp://www.life.hu/sztarok/20190506-ez-segithet-biro-icanak-hogy-visszakapja-ingatlanjait.htmlBíró Ica kilakoltatása után is bízik abban, hogy visszakaphatja ingatlanjait. TV + Sztárok--Naomi Campbell meztelenül mutatta meg magát – fotó (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190506-naomi-campbell-meztelenul-mutatta-meg-testet.htmlNaomi Campbell hamarosan 49 éves lesz, de még mindig elképesztően néz ki: most meztelenül mutatta meg magát. TV + SztárokAFPNincs ideje a nászútra Kokónak és új feleségének, Katánakhttp://www.life.hu/sztarok/20190506-nincs-ideje-a-naszutra-kokonak-es-uj-felesegenek-katanak.htmlKokó és kedvese, Kata egy gyermek és egy év jegyesség után, május elsején mondták ki egymásnak a boldogító igent, nászútra azonban egyelőre nem mennek: nincs rá idejük. TV + Sztárok--Szellemeket lát Rippel Feri gyereke, Herkuleshttp://www.life.hu/sztarok/20190506-szellemeket-lat-rippel-feri-gyermeke-herkules.htmlRippel Feri nagy titkot árult el a kisfiáról: kiderült, hogy Herkules szellemeket lát. TV + SztárokOrigoBritney Spears falatnyi bikiniben mutatta meg, milyen hajlékony – Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190505-britney-spears-falatnyi-bikiniben-mutatta-meg-milyen-hajlekony-video.htmlNéhány hete még arról szóltak a hírek, hogy Britney Spears ismét összeomlott, és pszichiátriára került. Az egykori popdíva már otthon van, és a legutóbb feltöltött videójával tudatta, mennyire jól van. TV + Sztárok--Rúzsa Magdi jótékonysági koncerten lép felhttp://www.life.hu/sztarok/20190505-ruzsa-magdi-jotekonysagi-koncerten-lep-fel.htmlExkluzív koncertet ad a napokban Rúzsa Magdi: az énekesnő fontos ügyet támogat vele. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.