Baukó Éva újra be akar iratkozni az egyetemre

Forrás: RTL2 -
tanulmány tanulás egyetem Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baukó Éva elárulta, folytatni szeretné egyetemi tanulmányait.

Fájdalmas szakításon van túl Baukó Éva, de szerencsére sikerült továbblépnie a rosszul sikerült kapcsolaton. A ValóVilág egykori sztárja mostanában sokat modellkedik, és randizni is eljár. Ugyanakkor más jellegű tervei is vannak, szeretne visszaülni az iskolapadba.

Felkeresem az egyetemet, ahova korábban jártam, hogy megtudjam, mit kell tennem a folytatásért. Ki tudja, lehet, hogy egy egészen új élet kezdődik a számomra" – nyilatkozta a Blikknek.

Baukó Éva újra tanulna Forrás: RTL2
Hosszú Katinka: "Sokszor úgy érzem, hogy még nem nőttem fel"http://www.life.hu/sztarok/20190513-hosszu-katinka-sokszor-ugy-erzem-hogy-meg-nem-nottem-fel.htmlA Duna Arénában rendezték meg az úszósport első Bajnokok Ligáját, ahol a világ legjobb úszói mérkőztek meg, népszerűsítve ezzel a sportágukat. Természetesen Hosszú Katinka is medencébe ugrott, vasárnap pedig már három arannyal a nyakában szállt ki a medencéből. Egy rövid interjúban mondta el, miért szükséges még népszerűsíteni az úszást.TV + SztárokOrigoKelemen Anna a letiltás után bugyi nélkül tért vissza az Instagramra (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190513-kelemen-anna-a-letiltas-utan-bugyi-nelkul-tert-vissza-az-instagramra-18.htmlNéhány nappal ezelőtt Kelemen Annát letiltotta az Instagram a túl sok erotikus tartalom miatt. Most egy bugyi nélküli fotóval tért vissza. TV + Sztárok--Meggyógyult Liptai Claudia kislánya: Panka újra versenyezhttp://www.life.hu/sztarok/20190513-meggyogyult-liptai-claudia-kislanya-panka-ujra-versenyez.htmlMeggyógyult Liptai Claudia kislánya: Panka kötéssel a lábán újra versenyzett. TV + SztárokOrigoMádai Vivien fürdőruhamodell lett – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190510-madai-vivien-furdoruhamodell-lett.htmlMádai Vivien sokféle munkát végzett már, de nemrég olyan felkérést kapott, amelyről álmodni sem mert: fürdőruhamodell lett. TV + Sztárok--Hargitai Bea szexi fotót posztolt a Maldív-szigetekrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190509-hargitai-bea-szexi-fotot-posztolt-a-maldiv-szigetekrol.htmlHargitai Bea a Maldív-szigetekről posztolt szexi fotót a közösségi oldalára. TV + SztárokOrigoHernádi Judit a szerelmeiről és az életéről vallotthttp://www.life.hu/sztarok/20190509-hernadi-judit-szerelmeirol-es-eleterol-vallott.htmlHernádi Judit nem bánja elmúlt szerelmeit, mert mindegyik akkor ért véget, amikor kellett, bár bevallotta, nem boldog, és nem tervez hosszú távra. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.