Zalatnay Sarolta Komár Lászlóval való kapcsolatáról vallott

Forrás: Mokka -
Komár László szüzesség Zalatnay Cini szerelem kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Cini 16 évesen, gimnazista korában találkozott először Komár Lászlóval, akivel nagyon hamar el is jegyezték egymást.

Másfél évig tartott Komár László és Zalatnay Sarolta szerelme. Az énekes hamar el is jegyezte Cinit, ám a frigyből végül nem lett házasság.

„Laci volt az első fiú az életemben.

Bizony! Nagyon hamar el is jegyeztük egymást. Tizenhat, tizenhét éves voltam, később kezdtem, mint a mai gyerekek. Másfél, két évig voltunk együtt.”

Zalatnay Sarolta Forrás: Mokka

A szerelmüknek Cini karrierje vetett véget, döntenie kellett, feleség lesz vagy énekesnő.

„Döntenem kell, énekesnő leszek vagy feleség. Azt válaszoltam, hogy énekesnő, mire kaptam egy bazi nagy pofont. Laci ezt sosem akarta elismerni. Megrepedt az első fogam, egy ideig úgy is énekeltem. Azt mondták, ez a szexepilem. Persze azonnal szakítottam vele, és a pofon után édesanyámék sem engedték, hogy folytassuk. De akkor még volt egy utolsó randevúnk. Édesanyáméknál laktam, a mamiék elmentek az Operába, a Laci feljött, hogy beszéljük meg. Persze szerelem... De anyámék előbb hazajöttek. Hallottuk a kulcscsörgést, és Laci kiugrott az ablakon a magasföldszintről. Pont két rendőrjárőr elé. El akarták vinni, könyörögtünk, hogy ne. Kérdezték, ki jött haza, a mama vagy a férj? Végül elengedték. És ezzel vége lett. Elkezdtem a Metróval énekelni, és Frenreisz Karesszal járni” – mesélte a Borsnak Zalatnay Sarolta.

Ábel Anita boldog új szerelmével: nem akar bujkálnihttp://www.life.hu/sztarok/20190516-abel-anita-boldog-uj-szerelmevel-nem-akar-bujkalni.htmlÁbel Anita és olasz szerelme 5 hete alkotnak egy párt. Közös menedzsment cégüknél találkoztak először és szinte azonnal kialakult köztük egy láthatatlan kapocs. A műsorvezető nem akar titkolózni, szeretné megélni bujkálás nélkül ezt a szerelmet.TV + SztárokOrigoMihalik Enikő elárulta, mi a véleménye Palvin Barbirólhttp://www.life.hu/sztarok/20190515-mihalik-eniko-elarulta-mi-a-velemenye-palvin-barbirol.htmlMihalik Enikő örülne, ha több magyar modell is berobbanna, de Palvin Barbi óta egyelőre ez senkinek nem sikerült. TV + Sztárok--Kapócs Zsóka állítja: milliókkal károsította meg egy építési vállalkozóhttp://www.life.hu/sztarok/20190515-kapocs-zsoka-allitja-milliokkal-karositotta-meg-egy-epitesi-vallalkozo.htmlLakberendezőként is dolgozik Kapócs Zsóka. Most egy új kivitelezőt bízott meg. Mint mondta: egy kissé erőszakosnak tűnt a férfi, mégis megbízta. Úgy tűnik, hogy több mint 7 millió forinttal károsította meg. TV + SztárokOrigoAriana Grandét beperelte egy lesifotós: a sztár engedély nélkül posztolta a róla készült képethttp://www.life.hu/sztarok/20190515-ariana-grandet-beperelte-egy-lesifotos-a-sztar-engedely-nelkul-posztolta-a-rola-keszult-kepet.htmlAriana Grande nagy bajba került néhány fotó miatt, amelyeket az Instagram-oldalán osztott meg. TV + Sztárok--Oláh Gergő elárulta, mit tesznek azért, hogy jól működjön a házasságukhttp://www.life.hu/sztarok/20190515-olah-gergo-elarulta-mit-tesznek-azert-hogy-jol-mukodjon-a-hazassaguk.htmlOláh Gergő élete a pörgésről szól, de olykor le kell csendesedni: ez szükséges ahhoz, hogy jól működjön a házassága. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoKülönleges ajándékot kapott a Disney-től Meghan hercegné és Harry herceghttp://www.life.hu/sztarok/20190514-ajandekot-kapott-a-disneytol-meghan-hercegne-es-harry-herceg.htmlKülönleges ajándékkal lepte meg a Disney Meghan hercegné és Harry herceg újszülött kisfiát, Archie-t. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.