Galambos Lajos börtön Lagzi Lajcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lagzi Lajcsi nem fogadta el a vádalkut, ezzel azt kockáztatja, hogy akár 12 év börtönbüntetést is kaphat. A zenész azonban ártatlannak érzi magát.

Galambos Lajos elutasította a vádalkut, ezzel pedig elúszott annak a lehetősége, hogy automatikusan rövidüljön a rá kiszabható büntetés. A zenész ártatlannak érzi magát, úgy véli, ha elfogadta volna az egyezséget, beismerte volna a bűnösségét.

Galambos Lajos ártatlannak érzi magát Fotó: Szabó Gábor - Origo

A vádalkut klasszikus értelemben véve nincs mire megkötnöm. Én bűncselekményt nem követtem el” – mondta a Tényeknek Lagzi Lajcsi. Így azonban akár 12 év börtönbüntetést is kaphat, de Lajcsi meg akarja védeni az igazát. „Én egy jogkövető magyar állampolgár vagyok, azt kell mondjam, hogy példás életet éltem, és élek jelenleg is. Ez a meghurcoltatás, ami engem ért, ebből tisztázni fogom magam” – mondta Lajcsi, akit megvisel az évek óta húzódó ügy, amelyben 30 millió forint értékű áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják.

Gyönyörű menyasszonyi ruhában fotózták Kárpáti Rebekáthttp://www.life.hu/sztarok/20190521-gyonyoru-menyasszonyi-ruhiban-fotoztak-karpati-rebekat.htmlKárpáti Rebeka gyönyörű menyaszonyi ruhában pózolt egy fotózás kedvéért. TV + SztárokOrigoElhunyt Niki Lauda, háromszoros Forma-1-es világbajnok http://www.life.hu/sztarok/20190521-elhunyt-niki-lauda-haromszoros-forma1es-vilagbajnok.htmlNiki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok a család tájékoztatása szerint békésen távozott az élők sorából. TV + Sztárok--Labancz Lilla egy szál arany bikini alsóban csodálta a kék tengert: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190521-labancz-lilla-egy-szal-arany-bikini-alsoban-csodalta-a-kek-tengert-foto.htmlLabancz Lilla közösségi oldalán napról napra tűnnek fel a szexi fotók. Ezúttal egy aprócska bikini alsóban kapták le a celebet.TV + Sztárok--Berki Krisztiánra két év felfüggesztettet kért az ügyészség: fiktív számlák befogadása a vádhttp://www.life.hu/sztarok/20190521-berki-krisztianra-ket-ev-felfuggesztettet-kert-az-ugyeszseg-fiktiv-szamlak-befogadasa-a-vad.htmlKét év felfüggesztett börötnbüntetést kért az ügyszség Berki Krisztiánra, aki ellen 5 millió forint értékű adócsalás a vád.TV + SztárokOrigoVölgyesi Gabit nagyon csúnyán megalázták az iskolábanhttp://www.life.hu/sztarok/20190520-volgyesi-gabit-nagyon-csunyan-megalaztak-az-iskolaban.htmlVölgyesi Gabi most gyerekeknek segít, hogy magabiztos és sikeres felnőttek lehessenek, ő ugyanis nagyon mély lelki sebeket kapott az iskolában annak idején: átadja a tapasztalatait. TV + Sztárok--Elveszítette 22 éves lányát a Slipknot zenészehttp://www.life.hu/sztarok/20190520-22-eves-lanyat-vesztette-el-a-slipknot-zenesze.html22 éves korában elhunyt a Slipknot zenészének lánya. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.