Victoria Bekchamet és Geri Halliwellt is r*bancnak nevezte Mel B

Forrás: AFP/Getty Images/Michael Loccisano -
düh harag Geri Halliwell Mel B Victoria Beckham
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig nem tudta elfeledni a sérelmeket Mel B, a Spice Girls énekesnője. Ugyanabban az interjúban nevezte r*bancnak Victoria Beckhamet és Geri Halliwellt is.

A Spice Girls legújabb turnéja nem indult el botrányok nélkül. Victoria Beckham úgy döntött, hogy semmilyen módon nem hajlandó részt venni a turnén, még a koncerteket sem látogatja a családjával.

Mel B nemrégiben adott egy interjút az ITV csatornán, ahol két énekestársát is r*bancnak nevezte – írja az Independent. "Ő (Victoria Beckham) egy kis r*banc, de imádom" – mondta Mel B, amikor arról kérdezték, milyen érzés, hogy Victoria nem vesz részt a turnén.

De nemcsak rá neheztel, hanem Geri Halliwellre is, amiért 1998-ban otthagyta a bandát. "Annyira szomorú voltam. Tényleg dühös voltam, mert ezt együtt kezdtük öten, és ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ráadásul a születésnapom előtt jelentette be, micsoda r*banc" – fakadt ki Mel B.

Mel B nem kíméli a Spice Girls többi tagját Forrás: AFP/Getty Images/Michael Loccisano

Nem ment jól: kisétáltak a rajongók a Spice Girls koncertjérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190527-nem-ment-jol-kisetaltak-a-rajongok-a-spice-girls-koncertjerol.htmlMondhatni botrányosra sikerült a Spice Girls első koncertje a visszatérő turnén. Több rajongó kisétált a helyszínről. TV + Sztárok--Delhusa Gjon slágere kísértetiesen hasonlít egy 6 évvel korábbi görög dalhozhttp://www.life.hu/sztarok/20190527-delhusa-gjon-slagere-kisertetiesen-hasonlit-egy-6-evvel-korabbi-gorog-dalhoz.htmlA nem szakavatott füleknek is feltűnhet a hasonlóság Delhusa Gjon Nika se perimeno című slágere és egy 6 évvel korábbi görög dal között. Most kiderül, mi állhat a dolog mögött. TV + SztárokOrigo50 felett lett tetoválásfüggő Vándor Évahttp://www.life.hu/sztarok/20190527-50-felett-lett-tetovalasfuggo-vandor-eva.htmlVándor Éva elárulta, hamarosan újabb tetoválást varrat magára, amelyet kisunokája, Jónás ihletett. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huFontolgatta az öngyilkosságot Michael Phelpshttp://www.life.hu/sztarok/20190527-ongyilkos-akart-lenni-michael-phelps.htmlMinden idők legsikeresebb úszója, Michael Phelps bevallotta, öngyilkos gondolatokkal küzdött. TV + Sztárok--Tóth Andi testhez simuló ruhában mutatta meg tökéletes alakjáthttp://www.life.hu/sztarok/20190527-toth-andi-testhez-simulo-ruhaban-mutatta-meg-tokeletes-alakjat.htmlKoncertre indult Tóth Andi, erről pedig fotót is mutatott a rajongóinak. Az énekesnő egy rendkívül szexi ruhát választott az eseményhez. TV + SztárokOrigoHorváth Gréta és Meggyes Dávid autót nyertek a Bezár a bazár! vetélkedőbenhttp://www.life.hu/sztarok/20190527-horvath-greta-es-meggyes-david-autot-nyertek-a-bezar-a-bazar-vetelkedoben.htmlHorváth Grétát és Meggyes Dávidot hamarosan az Ázsia Expressz 2-ben láthatják a nézők, de már kaphattak egy kis ízelítőt a pár temperamentumából, ugyanis a Bezár a bazár!-ban is szerepeltek, nem is akármilyen eredménnyel. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.