Tahi Tóth László utolsó napjairól vallott özvegye, Kárászy Szilvia

halál gyász Kárászy Szilvia Tahi Tóth László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia őszintén vallott arról, hogyan él a férje halála után.

Februárban volt egy éve annak, hogy elhunyt Tahi Tóth László. Özvegyének, Kárászy Szilviának gyásza azóta sem enyhül, ugyanakkor tudja, hogy az élet megy tovább, és muszáj talpra állnia. Most a Blikknek vallott őszintén arról, hogyan élte meg a férje halálát és az elmúlt egy esztendőt.

Próbálok talpra állni, de nagyon nehéz. Laci halála előtt az utolsó időben mindent át tudtunk beszélni. Nekünk is, mint minden házaspárnak, néha voltak gondjaink, de a kapcsolatunk az utolsó pillanatig fejlődni tudott. Rendkívüli, különleges ember volt, s amikor már nagyon beteg lett, és érezte, hogy közel a földi élet vége, számot vetettünk az együtt töltött 25 évünkről. Áldás, hogy a végső szívdobbanásáig az otthonunkban, a sorssal megbékélve egymást ölelhettük. (...) Bízom abban, hogy jön a nyár, talán még jobban feltölt, és ősztől teljes erővel kezdhetek újra dolgozni, alkotni. Igaz, hogy mindig annak nehezebb, aki itt marad, de a meghitt búcsúzás nemcsak a távozónak hoz megbékélést, hanem az egyedül maradónak is. Laci halála után gyógyulás kellett a lelkemnek, ezért utaztam Nepálba a sógornőm unszolására. Néha már képes vagyok szívből is mosolyogni."

Kárászy Szilvia nehezen élte meg az elmúlt egy évet Forrás: MTI/Zih Zsolt

Kárászy Szilvia vallott arról is, hogyan biztatta őt annak idején férje jó barátja, Székhelyi József, aki sajnos azóta szintén elhunyt.

Laci legnehezebb, utolsó időszakában napi szinten tartottuk a kapcsolatot Jocival, és talán ők is beszélhettek erről, mert barátunkként Józsi mondta nekem először, hogy Laci azt szeretné, hogy boldog legyek. „Édes szívem, fel kell állnod, leszel még boldog" – így próbált biztatni Laci halála után, és nem sokkal később utána ment. Kicsit dolgoztam is külföldön, ami szintén sokat segít. Harmónia és szeretet van a lelkemben, nincs már semmi rossz érzés. Próbálok az alkotás felé fordulni, úgy érzem, mostanra talán lassan eljön az idő, amikor már újra érdemben is képes leszek erre."

Szakított Liu Shaolin Sándor és Péterffy Lilihttp://www.life.hu/sztarok/20190528-szakitott-liu-shaolin-sandor-es-peterffy-lili.htmlIgaznak bizonyultak a pletykák: szakított egymással Liu Shaolin Sándor és Péterffy Lili. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázs hasonmása tűnt fel a Britain's Got Talentbenhttp://www.life.hu/sztarok/20190529-sebestyen-balazs-hasonmasa-tunt-fel-a-britains-got-talentben.htmlSebestyén Balázs hasonmása indult el a brit tehetségkutatóban. TV + SztárokOrigoGyermeknapi koncerten verték meg a Kerozin énekesének barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20190529-gyermeknapi-koncerten-vertek-meg-a-kerozin-enekesenek-baratnojet.htmlA gyermeknapi koncertjük közben verték meg a Kerozin énekesének barátnőjét, Böjte Rékát. TV + SztárokOrigoEllen DeGenerest szexuálisan bántalmazta a mostohaapjahttp://www.life.hu/sztarok/20190528-ellen-degenerest-szexualisan-bantalmazta-mostohaapja.htmlBorzalmas dologról beszélt David Letterman műsorában Ellen DeGeneres, a népszerű tévés. Mostohaapja szexuálisan bántalmazta, amikor tinédzser volt. TV + Sztárok--Jessica Chastain színésznő mellét megharapta egy lóhttp://www.life.hu/sztarok/20190528-jessica-chastain-szineszno-mellet-megharapta-egy-lo.htmlAz X-Men: Sötét Főnix című film kapcsán járja Nagy-Britanniát Jessica Chastain színésznő. A turné során pedig úgy adódott, hogy egy ló a mellébe harapott. TV + Sztárok--Bereczki Zoltán betegsége miatt maradhat el egy színdarabhttp://www.life.hu/sztarok/20190528-bereczki-zoltan-betegsege-miatt-maradhat-el-egy-szindarab.htmlBetegség miatt elmarad a Centrál Színház egyik színdarabja. A hírek szerint Bereczki Zoltán betegedett meg. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.