Kiderült, mennyit kapnak George Michael hagyatékából korábbi szeretői

Forrás: AFP/Leon Neal -
örökség öröklés család George Michael szeretők hagyaték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig nem zárult le teljesen a 2016-ban elhunyt George Michael hagyatékának felosztása. A 98 millió fontra rúgó vagyonból, úgy tűnik, semmit nem kapnak volt szeretői. 

Ahogy mi is megírtuk: nem hajlandó kiköltözni George Michael egykori otthonából az énekes egykori élettársa, Fadi Fawaz. Emiatt börtönbe is kerülhet, a család ugyanis jogi lépéseket tesz.

George Michael semmit sem hagyott a szeretőire Forrás: AFP/Leon Neal

A The Sun cikke szerint már azt is tudni lehet, hogy Fawaz, valamint Michael korábbi szeretője, Kenny Goss számíthat-e valamire a hatalmas vagyonból. A cikk szerint az énekes fő kedvezményezettjei a család, Goss és Fawaz azonban nem kapnak semmit.

Birtokai nagy részét testvére, Yioda és Melanie kapják, édesapja, Kyriacos egy lovasfarmot, amelyen évekig élt. Fadi Fawaz egyelőre nem veszi figyelembe a helyzetet.

Idén már nem forgat többet Chris Hemsworthhttp://www.life.hu/sztarok/20190604-iden-mar-nem-forgat-tobbet-chris-hemsworth.htmlMeglepő kijelentést tett Chris Hemsworth: ebben az évben már biztosan nem forgat többet. TV + Sztárok--Val Kilmer jobban van: így néz ki most a színész – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190604-val-kilmer-jobban-van-igy-nez-ki-most-a-szinesz-foto.htmlEgy adománygyűjtő gálán fotózták le Val Kilmert. A színész hosszú ideje visszavonultan él. Évekig küzdött a gégerákkal, most azonban visszatér a Top Gun folytatásában is. TV + Sztárok--Latinovits Zoltán egyszer durván megsértette Korda Györgyöthttp://www.life.hu/sztarok/20190604-latinovits-zoltan-egyszer-durvan-megsertette-korda-gyorgyot.htmlKorda György egy érdekes történetet mesélt el Latinovits Zoltánról. TV + Sztárok--Készen áll egy újabb házasságra Zalatnay Saroltahttp://www.life.hu/sztarok/20190604-keszen-all-egy-ujabb-hazassagra-zalatnay-sarolta.htmlBár már túl van a 70. születésnapján Zalatnay Sarolta, még mindig jól érzi magát a színpadon, rajongói imádják. Most a magánéletéről is mesélt. TV + Sztárok--Bodrogi Gyula akarta leszereltetni a vörös csillagot az Erzsébet-kilátórólhttp://www.life.hu/sztarok/20190604-bodrogi-gyula-akarta-leszereltetni-a-voros-csillagot-az-erzsebetkilatorol.htmlMeglepő dokumentumot tett közzé az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Megtudhatjuk belőle, hogy 1989-ben Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze kezdeményezte a vörös csillag leszedését az Erzsébet-kilátóról. TV + SztárokOrigoCurtisre rászóltak a rajongói, mert a várandós felesége mellett dohányzotthttp://www.life.hu/sztarok/20190603-curtisre-raszoltak-rajongoi-mert-a-varandos-felesege-mellett-dohanyzott.htmlCurtis a várandós felesége mellett szivarozott, megszólták érte a rajongók. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.