Utasi Árpi, a kis mesemondó elárulta, hogyan él most

Forrás: Utasi Árpi / Csillag születik -
munkásszálló mesemondás Utasi Árpi szerelem munka gyár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2007-ben nyerte meg a Csillag születik című tehetségkutatót. A kis mesemondó azóta búcsút intett a rivaldafénynek, a ma már 26 éves fiatalember elmondta, hogyan él most.

Utasi Árpi 2007-ben nyerte meg a Csillag születik című tehetségkutatót. Az akkori kisfiú ma már 26 éves, egy kecskeméti gyárban kapott munkát, ahol elektronikus alkatrészeket szerel össze, munkásszállón él.

"Körülbelül két hónapja dolgozom itt, Kecskeméten, miután a malom sajnos csődbe ment. Gondoltam egyet, és elhatároztam, töprengtem, hogy Budapestre költözöm, de az túl nagy falat lett volna elsőre" - mesélte a Ripostnak Utasi Árpi. Gyakran meglátogatja családját Csantavéren, húga hamarosan édesanya lesz.

Utasi Árpi ma már 26 éves Forrás: Utasi Árpi / Csillag születik

Árpi a nyereményét befektette, földet vett belőle, a nyereményautó árából pedig házat vásárolt. De nemcsak munkájáról, hanem szerelmi életéről is beszélt. "Vannak lányok az életemben, de a szituáció elég bonyolult. Bevallom, szerelmi háromszögben élek. Bár később szeretnék családot, most még csak huszonhat éves vagyok, korainak érzem" - folytatta Árpi, aki azt is elmondta, még mindig írnak nekik lányok, akik emlékeznek rá a tehetségkutatóból, de nem akarja párkeresésre használni az ismertségét. Ám azt bánja, hogy 12 évvel ezelőtt nem lovagolta meg jobban a hírnevét.

Eltemették Benke Lászlót, az ország Laci bácsijáthttp://www.life.hu/sztarok/20190621-eltemettek-benke-laszlot-az-orszag-laci-bacsijat.htmlElkísérték utolsó útjára Benke László mesterszakácsot. Megható szavakkal búcsúztatták az ország Laci bácsiját. TV + SztárokOrigoHarry herceg és Meghan hercegnő kilépett a Vilmos herceggel és Katalin hercegnővel közös alapítványbólhttp://www.life.hu/sztarok/20190621-harry-herceg-es-meghan-hercegno-kilepett-a-vilmos-herceggel-es-katalin-hercegnovel-kozos.htmlHarry herceg és Meghan hercegnő kilépett a Vilmos herceggel és Katalin hercegnővel közös alapítványból.TV + Sztárok--Ezt gondolja lánya új párjáról Hosszú Katinka édesapjahttp://www.life.hu/sztarok/20190621-ezt-gondolja-lanya-uj-parjarol-hosszu-katinka-edesapja.htmlHosszú Katinka édesapja elárulta, egyelőre nem találkozott személyesen lánya új udvarlójával, Mátéval. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoMatthew Perryt kócosan és ziláltan fotóztákhttp://www.life.hu/sztarok/20190621-matthew-perryt-kocosan-es-zilaltan-fotoztak.htmlMatthew Perryért megint aggódhatnak a rajongók: legutóbbi fotóján egyáltalán nem fest jól a színész. TV + Sztárok--Bikiniben mutatta meg magát Nicole Scherzinger: fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20190621-bikiniben-mutatta-meg-magat-nicole-scherzinger.htmlNicole Scherzinger káprázatosan néz ki: a csinos énekesnő bikiniben mutatta meg testét. TV + Sztárok--Majkát nem jelölték a Petőfi Zenei Díjrahttp://www.life.hu/sztarok/20190621-majkat-nem-jeloltek-a-petofi-zenei-dijra.htmlMajkát nem jelölték a Petőfi Zenei Díjra. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.