Sztárfellépők exkluzív produkciói lesznek láthatóak a Magyarország Szépe show-jában

2019.06.23. 13:15

Az ország legszebb lányai mellett igazi sztárparádé várja a Duna Televízió és a Duna World nézőit vasárnap este a Magyarország Szépe élő adásában, 19:30-kor. A döntőbe jutott tizenhat szépség bemutatkozása mellett exkluzív zenei produkciók és dalpremierek szórakoztatják a közönséget.

Különleges koprodukciókat, eddig sosem hallott dalokat, sztárfellépőket és látványos show-t ígér a Magyarország Szépe. A döntőbe jutott tizenhat szépség négyszer lép majd színpadra, fürdőruhában, nemzeti öltözékben, estélyiben és az úgynevezett kreatív tourban, ahol minden lányra más-más magyar tervező álmodott egy különleges ruhát. A főszereplő hölgyek minden körben zenei aláfestésre vonulnak végig a kifutón, hogy a zsűri és a nézők is kiválaszthassák az általuk legszebbnek ítélt három versenyzőt.

Forrás: Magyarország Szépe/Facebook

A nyitányban Oláh Gergő a Fricska táncegyüttessel lép színpadra egy kifejezetten erre az alkalomra megálmodott produkcióval. Lonely című új dalát mutatja be a The Middletonz, és egy Elton John-slágert ad elő közösen Kállay Saunders András, Király Viktor, Vavra Bence és Oláh Gergő. Wolf Kati a Kamara Virtuózokból ismert ifj. Sárközy Lajossal és zenekarával énekel majd, míg az estélyi ruhás bevonulás alatt a Király testvérek, Linda és Viktor duettje hangzik majd el.

A műsorban fellépőként láthatják a nézők a legendás Korda György-Balázs Klári házaspárt, akik két dallal is készülnek, míg Király Viktor DJ BRS-sel közösen is színpadra lép. Marge és a Jetlag az elmúlt év egyik legnagyobb slágerét, az Égen át című dalt adják elő, a fináléra pedig visszatér Kállay Saunders András és a The Middletonz, akik A Dal 2019 döntős produkcióját, a Rosest éneklik el.

A műsorvezetők Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd "Freddie" lesznek, akik már nagyon készülnek az adásra, akárcsak a tizenhat döntős versenyző, akik között már ott van Magyarország Szépe.

Magyarország Szépe 2019