27 percig halott volt, azt állítja, látta a mennyországot

Forrás: Shutterstock -
halál klinikai halál túlvilág mennyország magyarázat újraélesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hegyet mászni indult barátjával Tina Hines, amikor váratlanul megállt a szíve. Többször is újraélesztették, a klinikai halál állapotában pedig állítása szerint látta a mennyországot. Az orvosok szerint azonban tudományos magyarázat is létezik erre. 

Tina Hines az arizonai Phoenixbe indult kirándulni a barátjával, amikor megállt a szíve. A férfi, Brian újraélesztette, a mentőautóban még hatszor kellett ezt megtenni – írja a Ladbible.

Huszonhét percig volt a klinikai halál állapotában a nő. Amikor felébredt papírt és tollat kért, amire ennyit írt fel: „Létezik." Mint kiderült, a mennyországra gondolt. Azt mondja, teljesen tisztán látta a fényeket, a színeket és egy emberalakot is.

Látta a mennyországot Tina – Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Az orvosok szerint erre tudományos magyarázat is létezik. A Michigani Egyetem kutatói 2013-ban patkányokon végeztek egy kísérletet, amelynek segítségével megállapították, hogy a halál pillanatában az agyunk sokkal aktívabb, mint amikor ébren vagyunk.

Ganxsta Zolee édesapja, Zana József kártérítést követel balesete utánhttp://www.life.hu/sztarok/20190626-ganxsta-zolee-edesapja-zana-jozsef-karteritest-kovetel-balesete-utan.htmlMozgólépcsőn érte baleset Zana József színművészt, miután a szerkezet hirtelen megállt. Ganxsta Zolee édesapja lebucskázott a lépcsőn, és csúnyán megsérült: kártérítést követel. TV + SztárokOrigoSzakított fiatal szerelmével Pamela Andersonhttp://www.life.hu/sztarok/20190626-szakitott-fiatal-szerelmevel-pamela-anderson.htmlPamela Anderson kapcsolata véget ért fiatal fiújával. Csalódottságát az Insta-követőivel is megosztotta a kebelcsoda.TV + Sztárok--Szakításáról vallott Gaál Noémi: így van most az időjóshttp://www.life.hu/sztarok/20190626-szakitasarol-vallott-gaal-noemi-igy-van-most-az-idojos.htmlÁprilis végén derült ki, hogy Gaál Noémi és Maloveczky Miklós szakított. A csinos időjós most eláulta, feldolgozta-e már a történteket.TV + SztárokOrigoAlessandra Ambrosio igencsak pikáns fotót mutatott a fenekérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190625-alessandra-ambrosio-igencsak-pikans-fotot-mutatott-fenekerol.htmlGörögországban nyaral Alessandra Ambrosio, és nem másról tett közzé egy vérforraló képet, mint a fenekéről. TV + Sztárok--Kigyulladt Vlagyimir Klicsko jachtjahttp://www.life.hu/sztarok/20190625-kigyulladt-vlagyimir-klicsko-csaladjanak-yachtja.htmlVlagyimir Klicsko családja életveszélyes helyzetbe került a nyílt vízen. TV + Sztárok--Növényi Norbert fia ketrecharcos letthttp://www.life.hu/sztarok/20190625-novenyi-norbert-fia-ketrecharcos-lett.htmlKetrecharcos karrierjéről vallott Növényi Norbert fia, ifj. Növényi Norbert. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.