Curtis úgy véli, autóból figyelték a nyomozók a házát

Forrás: Facebook / Curtis -
Születés drog gyermek nyomozó Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan megszületik Curtis és kedvese első gyermeke. A rapper nemrégiben drogproblémákkal küzdött, de szerencsére a születendő baba teljesen egészséges. Curtis szerint Majka vallomása után nyomozók figyelték a házát. 

Majka a Szegedi Ifjúsági Napok közönsége előtt mondta el, hogy barátja és zenésztársa, Curtis drogproblémákkal küzd. A rapper ezután elvonókúrára ment, ami sikeresnek bizonyult. Közben kiderült, hogy kedvese, Kriszti első gyermekükkel várandós.

Curtis szerint nyomozók figyelték a házát Forrás: Facebook / Curtis

A Blikk cikke szerint Curtis Garami Gábor PotyaUtas című műsorában beszélt a félelmeiről azzal kapcsolatban, hogy korábbi drogproblémái negatívan hatnak a magzat fejlődésére. Ám a vizsgálatok szerencsére azt igazolták, hogy a születendő gyermek egészséges.

A rapper úgy véli, Majka olyan dolgot mondott el róla ország-világ előtt, amelynek büntetőjogi következményei is lehettek volna. „Az is benne volt a pakliban, hogy börtönbe kerülök. Sőt, én biztos vagyok abban, hogy nyomozók megfigyeltek, ebben ezer százalékig biztos vagyok. Hetekig, hónapokig egy bizonyos jeep ott állt mindig a ház előtt, és csak az emberek cserélődtek benne. Van a Legenda című film, amiben Tom Hardy játszik, gondoltam rá, hogy én is viszek le kávét a nyomozónak, mint ő a filmben, de lehet, hogy nem értették volna a poént” – idézi a lap Curtis szavait.

Tihanyi-Tóth Csaba nehéz pillanatokat élt át a Barátok közt forgatása alatthttp://www.life.hu/sztarok/20190626-tihanyitoth-csaba-nehez-pillanatokat-elt-at-a-baratok-kozt-forgatasa-alatt.htmlNem először él át nehéz pillanatokat a Barátok közt forgatása során Tihanyi-Tóth Csaba, az ország Novák Lacija. Most azt kellett eljátszania, hogy megtudja, sorozatbeli édesanyja rákos. TV + Sztárok--Szabó Dóra a Mokka után a saját vállalkozására koncentrálhttp://www.life.hu/sztarok/20190626--szabo-dora-a-mokka-utan-a-sajat-vallalkozasara-koncentral.htmlSzabó Dóra úgy döntött, távozik a Mokka csapatából, hogy saját vállalkozására koncentráljon. Elárulta, mivel is fog foglalkozni. TV + Sztárok--Ganxsta Zolee édesapja, Zana József kártérítést követel balesete utánhttp://www.life.hu/sztarok/20190626-ganxsta-zolee-edesapja-zana-jozsef-karteritest-kovetel-balesete-utan.htmlMozgólépcsőn érte baleset Zana József színművészt, miután a szerkezet hirtelen megállt. Ganxsta Zolee édesapja lebucskázott a lépcsőn, és csúnyán megsérült: kártérítést követel. TV + SztárokOrigoSzakított fiatal szerelmével Pamela Andersonhttp://www.life.hu/sztarok/20190626-szakitott-fiatal-szerelmevel-pamela-anderson.htmlPamela Anderson kapcsolata véget ért fiatal fiújával. Csalódottságát az Insta-követőivel is megosztotta a kebelcsoda.TV + Sztárok--Szakításáról vallott Gaál Noémi: így van most az időjóshttp://www.life.hu/sztarok/20190626-szakitasarol-vallott-gaal-noemi-igy-van-most-az-idojos.htmlÁprilis végén derült ki, hogy Gaál Noémi és Maloveczky Miklós szakított. A csinos időjós most eláulta, feldolgozta-e már a történteket.TV + SztárokOrigoAlessandra Ambrosio igencsak pikáns fotót mutatott a fenekérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190625-alessandra-ambrosio-igencsak-pikans-fotot-mutatott-fenekerol.htmlGörögországban nyaral Alessandra Ambrosio, és nem másról tett közzé egy vérforraló képet, mint a fenekéről. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.