Paudits Béla örökségéért pereskednek

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
örökség ház lány gondozó Paudits Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig nem dőlt el, mi lesz a tavaly júniusban elhunyt Paudits Béla lakásával.

Tavaly nyáron hunyt el Paudits Béla, de még mindig nem tudni, mi lesz a hagyatéka sorsa. A Ripost azt írja, a színész lakásában egyelőre egykori gondozója él, ám azt nem tudni, meddig maradhat a házban. Az ingatlanra ugyanis igényt tart Paudits fogadott lánya, Emília is. Ők ketten a színész halálos ágyánál békültek ki egymással.

Nem áll üresen a művész úr lakása. János most is itt lakik, de most épp dolgozik. Műtőssegéd, de bizony nehezen tartja fönn magát. Ha Béla akarata ellenére el kell mennie innen, nem tudom, mihez kezd majd. (...) A művész úr lánya beperelte ezt a szegény fiút, mert hát úgy gondolja, hogy őt illeti a lakás. Persze valóban ő a lánya, hiába örökbe fogadott gyerek volt, Béla apasági nyilatkozatot is tett annak idején. De azért mégiscsak furcsa, hogy amíg élt az apja, felé sem nézett, tudomást sem vett róla, most pedig a bírósággal akarja kirakatni innen azt, aki sok éven át itt volt, és mindenben segítette Bélát" – mondta a lapnak az egyik szomszéd.

Paudits Béla tavaly nyáron hunyt el Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Tóth Vera haspólóban mutatta meg vékony derekát: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190701-toth-vera-haspoloban-mutatta-meg-vekony-derekat-foto.htmlElképesztő átalakuláson van túl Tóth Vera, aki a nagy fogyása után rátalált az igazira is.TV + Sztárok--Tejben fürödve fotózták az Éjjel-nappal Budapest Mesijéthttp://www.life.hu/sztarok/20190701-tejben-furodve-fotoztak-az-ejjel-nappal-budapest-mesijet.htmlTejben fürödve készült szexi fotósorozat az Éjjel-nappal Budapest Mesijéről. TV + SztárokOrigoJanza Kata elárulta, miért nem szült gyereket új párjának: a férfi nem akartahttp://www.life.hu/sztarok/20190701-janza-kata-elarulta-miert-nem-szult-gyereket-uj-parjanak-a-ferfi-nem-akarta.htmlJanza Kata elárulta, miért nem szült gyereket 22 évvel fiatalabb szerelmének, Ádámnak.TV + SztárokOrigoMajoros Hajnalka elképesztő jógapózban és apró bikiniben mutatta meg tökéletes alakját: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190701-majoros-hajnalka-elkepeszto-jogapozban-es-apro-bikiniben-mutatta-meg-tokeletes-alakjat-foto.htmlA spanyol tengerparton mutatta meg tökéletes testét Majoros Hajnalka, Dundika.TV + Sztárok--Reunion: Várkonyi Andrea közös fotót posztolt Gombos Edinávalhttp://www.life.hu/sztarok/20190630-varkonyi-andrea-kozos-fotot-posztolt-gombos-edinaval.htmlGombos Edina és családja néhány évvel ezelőtt költözött ki a tengerentúlra. Kubai származású férje, Alberto IT-vezetőként dolgozik, az Aktív egykori műsorvezetője pedig üzletasszonyként tevékenykedik. Két közös gyermekük van, Miranda és Matteo. Most azonban hazalátogattak, és találkoznak a barátaikkal is. TV + SztárokOrigoAvril Lavigne bejelentette, hogy újabb turnéra indulhttp://www.life.hu/sztarok/20190626-avril-lavigne-bejelentette-hogy-ujabb-turnera-indul.html2014-ben diagnosztizáltak Lyme-kórt Avril Lavigne énekesnőnél. Azóta megjárta a poklot, most azonban bejelentette, hogy turnéra indul. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.