Ezért nem engedték fel a repülőre Schobert Norbi 8 éves kisfiát: reagált a társaság

Schobert Zalán Schobert Norbert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Schobert Norbi arról számolt be, hogy Ciprusról hazafelé a repülőre nem akarták felengedni a fitneszguru 8 éves kisfiát, Zalánt. Egy fotós barátjuk átengedte a helyét, így a család együtt utazhatott, most pedig reagált a légitársaság is. 

„Azt mondták, hogy tele van a gép, és a nyolcéves gyerek nem jöhet velünk, vagy döntsük el, ki marad Cipruson helyette, az apja vagy az anyja. Felháborító, hogy elfogadják a pénzt, feladom a bőröndömet, majd az ajtóban kiderül, hogy nem mehetek sehova, vagy reménykedhetek abban, hogy egy utas nem jön el, és lesz helyem" – nyilatkozta az esetről Norbi, és azóta megérkezett a légitársaság válasza is.

„A túlfoglalás bevett gyakorlat a légiközlekedésben, amelynek célja, hogy a repülőgépek minél kevesebb üres üléssel közlekedjenek. Ebben az esetben azonban a földi kiszolgáló partnerünk hibát követett el, ugyanis túlfoglalás esetén gyerekektől, mozgásukban korlátozott, illetve idős utasoktól nem tagadhatják meg a beszállást. A Wizz Air őszintén elnézést kér az okozott kellemetlenségért. Földi kiszolgáló partnerünkkel felvettük a kapcsolatot, és ismételten felhívtuk a figyelmét a szabályok pontos betartására. Az az utas, akinek beszállása végül visszautasításra került, a 2004/261/EK rendeletnek megfelelően 400 euró összegű kártérítésben részesül, emellett természetesen visszatérítjük neki jegyének teljes árát, illetve igénye szerint az eredeti jegyár 120 százalékát jóváírjuk WIZZ számláján" – nyilatkozták a Ripostnak.

Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.