Kedden búcsúztatják Horváth Ádám rendezőt: Csűrös Karola gyászolja férjét

Csűrös Karola halál rendező temetés gyász Horváth Ádám
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszan tartó betegség után, június 19-én hunyt el Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező, a Szomszédok című sorozat atyja. Özvegye, Csűrös Karola színésznő nehezen dolgozza fel férje elvesztését. Mint mondta: nem tudja, hogyan bírja majd ki a temetést. 

Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező hosszan tartó betegség után hunyt el június 19-én. Földi maradványait kedden helyezik örök nyugalomra. A búcsúztatást a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az MTVA, valamint a XIII. kerületi önkormányzat intézte, mindannyian saját halottjuknak tekintik. A temetésre való felkészülés nagyon megviseli a rendező özvegyét, Csűrös Karolát.

Csűrös Karola és Horváth Ádám 53 évig voltak házasok Forrás: MTI

„Tudom, sokan azt mondják, idővel majd könnyebb lesz, és hogy a temetés után más lesz, de őszintén megmondom, én ebben nem hiszek. Nem látom most magam előtt, hogy valaha is jobb lenne” – mondta a Blikknek a színésznő. Szerencsésnek érzi magát, mert a menye, az unokák és az unokahúga is mellette vannak. Férje Amerikában élő lánya is hazajön a temetésre, ám az esték nagyon nehezek számára.

„A barátok is rengeteget segítenek, nagyon hálás vagyok nekik. De az esték és az éjszakák... Mindig nagyon rosszak. Magányosak, ráadásul sokat gondolkozom, sírok olyankor. Aludni sem tudok, még altatóval sem. Ádám halála óta nem tudtam magam kialudni, kipihenni” – fogalmazott Csűrös Karola, akinek az elmúlt évek is nehezek voltak, hiszen végig támogatta férjét, amíg a betegséggel küzdött.

Bajor Imre lánya, Lili a Barátok közt-ben kapott szerepethttp://www.life.hu/sztarok/20190716-bajor-imre-lanya-lili-a-baratok-koztben-kapott-szerepet.htmlBajor Imre lánya, Lili apja nyomdokaiba lépett: hamarosan színésznőként láthatjuk őt egy telenovellában.TV + Sztárok--VV Reni megmutatta új szerelméthttp://www.life.hu/sztarok/20190716-vv-reni-megmutatta-uj-szerelmet.htmlÖrömhírt osztott meg rajongóival VV Reni. A ValóVilág 9 játékosa újra szerelmes. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa férje napokon belül Magyarországra érkezikhttp://www.life.hu/sztarok/20190716-demcsak-zsuzsa-ferje-napokon-belul-magyarorszagra-erkezik.htmlDemcsák Zsuzsa és férje napokon belül újra együtt lesznek: a férfi hamarosan Magyarországra érkezik. TV + SztárokOrigoGáspár Evelin visszakapja 194 millió forintját: véget ért a nyomozáshttp://www.life.hu/sztarok/20190716-gaspar-evelin-visszakapja-194-millio-forintjat-veget-ert-a-nyomozas.htmlVéget ért a nyomozás a Géspér család ellen, adócsalás ügyében. 2017 tavaszán az idősebbik Gáspár lánytól a NAV 194 millió forintot kobzott el és tartotta magánál az összeget az ügy végéig.TV + SztárokOrigoSirokai Diána bikiniben mutatta meg dús idomaithttp://www.life.hu/sztarok/20190715-sirokai-diana-bikiniben-mutatta-meg-dus-idomait.htmlTöbb mint 900 ezren követik Sirokai Diána magyar plus size modellt a közösségi oldalán. A gyönyörű lány most megmutatta, hogyan fest az alakja bikiniben. TV + SztárokOrigoMihalik Enikő gyerekként is karcsú volt: gyermekkori fotót mutatott a modellhttp://www.life.hu/sztarok/20190715-mihalik-eniko-gyerekkent-is-karcsu-volt-gyermekkori-fotot-mutatott-a-modell.htmlKövetői kérdezhettek Mihalik Enikő modelltől. Az egyik kérdezőnek pedig meg is mutatta, hogyan festett 13 éves korában. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.