Janicsák Veca és férje kapcsolatát megváltoztatta az Ázsia Expressz

Fotó: Polyák Attila - Origo -
házasság párkapcsolat Ázsia Expressz Janicsák Veca
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hét évvel ezelőtt ismerte meg egymást Janicsák Veca és férje, Ábel. Magánéletükről nemigen nyilatkoztak, ám az Ázsia Expressz második évadában együtt láthatjuk majd őket. Az énekesnő elárulta: megváltoztatta kapcsolatukat a forgatás. 

„Sose csináltunk titkot abból, hogy köztünk is voltak feszültségek. Néha marjuk egymást, és bevallom, főleg én vagyok az, aki időnként hevesebben reagál egy-egy helyzetben, de azért általában tudom, hol a határ. Ennek ellenére Ábel hordja a nadrágot” – mesélte a Story magazinnak Janicsák Veca. Férjével hét évvel ezelőtt ismerkedtek meg, azóta megszületett lányuk, a hároméves Emma, két éve pedig össze is házasodtak.

Azt mondják, hogy a kapcsolatok hetedik éve vízválasztó lehet. Janicsák szerint az ő esetükben pozitív a hetedik év, részt vettek az Ázsia Expressz második évadában is. „Furcsa tapasztalás volt ez. Korábban sokszor felhúztam magam Ábel végtelen türelmén, amit lassúságnak hittem. Képzeljék csak el, én egy tűzről pattant menyecske vagyok, ő viszont mellettem olyan, mint egy svéd turista” – nevetett Janicsák Veca.

Hozzátette: a forgatás alatt jött rá, mennyire szüksége van Ábel nyugodtságára. „Valójában annyira jól kiegészítjük egymást, hogy ha másképp lenne, már rég elvéreztünk volna” – fogalmazott az énekesnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.