rágalmazás Johnny Depp per kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Johnny Depp azt állítja, hogy exe, Amber Heard cigarettát nyomott el az arcán, és megdobta egy üveggel, ami a kezén találta el.

A színész és egykori barátnője éppen pereskednek egymással, Depp becsületsértésért perelte be a nőt. Most újabb dologgal vádolja: elmondása szerint még 2015-ben Amber elnyomott egy cigarettát az arcán és két palackkal is megdobta, ami miatt komolyan megsérült a keze. Az esetet a színész kórházi fotóval is tudja bizonyítani, amit most nyilvánosságra is hoztak – írja a Daily Mail. A képen Depp egy kórházi ágyon fekszik, az arcán valóban van egy égési nyom, és egy sérülés a jobb kezének középső ujján.

Heard ügyvédje azonban azt mondja, a kép nem bizonyít semmit, csak egy próbálkozás arra, hogy eltereljék a figyelmet arról, Depp fizikailag és mentálisan is bántalmazta a nőt. Heard azt állítja, hogy Depp rendszeresen bántalmazta őt rövid házasságuk alatt. Depp szerint ezek koholt vádak, ezért 2018-ban rágalmazási pert indított egykori felesége ellen.

A telefonját nyomkodta, és a sínekre zuhant egy kisfiú Oroszországbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190726-telefonjat-nyomkodta-es-a-sinekre-zuhant-egy-kisfiu-oroszorszagban.htmlMobiltelefonon játszott, és véletlenül beesett a metrósínekhez egy orosz kisfiú. TV + Sztárok--Így ünnepli meg 100. születésnapját Bálint gazdahttp://www.life.hu/sztarok/20190726-igy-unnepli-meg-100-szuletesnapjat-balint-gazda.htmlBálint gazda elárulta, hogyan fogja megünnepelni vasárnap a 100. születésnapját. TV + SztárokOrigoLuxusautókat villantott Gáspár Evelinhttp://www.life.hu/sztarok/20190726-luxusautokat-villantott-gaspar-evelin.htmlGáspár Evelin megmutatta a követőinek az új ruháját és a család luxusautóit. Ki is tört a kommentháború. TV + SztárokOrigoA színpadon törte el a lábát a Depresszió gitárosa: kiderült, nem kell műtenihttp://www.life.hu/sztarok/20190726-a-szinpadon-torte-el-a-labat-a-depresszio-gitarosa-kiderult-nem-kell-muteni.htmlKiderült, hogy nem kell műteni a Depresszió gitárosát, Kovács Zoltánt, aki koncert közben törte el a lábát. TV + Sztárok--Nincs jól Koós János özvegye, Dékány Saroltahttp://www.life.hu/sztarok/20190726-nincs-jol-koos-janos-ozvegye-dekany-sarolta.htmlDékány Sarolta továbbra is nagyon nehezen viseli a férje hiányát. TV + Sztárok--Pocakot eresztett Matthew Perry – Lesifotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190726-pocakot-eresztett-matthew-perry.htmlMatthew Perry kissé elhagyta magát az utóbbi időben: pocakot eresztett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.