Beperli a BKV-t Zana József: egymilliót követel

Forrás: TV2 -
BKV Zana József baleset per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zana József színész még a nyár elején esett el a Dózsa György úti metróállomás mozgólépcsőjén: kórházba is került. Most úgy döntött, beperli a BKV-t, egymillió forintot követel. A cég úgy véli, a színész nem kapaszkodott rendesen, ha azt tette volna, nem történik meg a baj. 

„Hiába próbáltunk megegyezni a BKV-val, sajnos nem sikerült. A cég azt állítja, hogy védencem azért sérült meg a mozgólépcsőn, mert nem kapaszkodott, mivel mindkét kezében bevásárlószatyor volt. Én viszont úgy gondolom: ha rendeltetésszerűen működött volna a szerkezet, a baleset elkerülhető lett volna. Bírósághoz fordulunk” – mondta el Blikk-nek dr. Lichy József, a színművész jogi képviselője.

„Összevissza zúztam magam, esküszöm, halálközeli élményem volt. A járókelők segítettek feltápászkodnom. Leültettek egy kis székre, akkor láttam, hogy mindenem csurom vér, a ruháim pedig teljesen szétszakadtak” – tette hozzá Zana.

Forrás: TV2

Schobert Norbi is kipróbálta az öregítő Facebook-applikációthttp://www.life.hu/sztarok/20190803-schobert-norbi-is-kiprobalta-az-oregito-facebookapplikaciot.htmlA civilek és sztárok körében is hódít a Facebook öregítő applikációja. Bár úgy tudni, az app használata nem veszélytelen, hiszen az alkalmazás által a gépünkön tárolt többi kép is elérhetővé válhat, ennek ellenére sokakat érdekel, hogy néznek majd ki 20-30-40 év múlva. Ezúttal Schobert Norbi mutatta meg magát. TV + SztárokOrigoÍgy fogyaszt ma alkoholt a Viszkis, azaz Ambrus Attilahttp://www.life.hu/sztarok/20190728-igy-fogyaszt-ma-alkoholt-a-viszkis-azaz-ambrus-attila.htmlAz italfogyasztási szokásairól is elhíresült Viszkis rabló, Ambrus Attila sosem tagadta: nem vetette meg az italt. Most pedig arról beszél, hogyan változott ez meg mára. TV + Sztárok--Fotómontázson mutatta meg teste változását Liptai Claudiahttp://www.life.hu/sztarok/20190802-fotomontazson-mutatta-meg-teste-valtozasat-liptai-claudia-musorvezeto.htmlLiptai Claudia a tőle megszokott humorral tette közzé a Facebookján legutóbbi fotóit. TV + SztárokOrigoListát kaptak Harry herceg és Meghan Markle szomszédai: ezt nem szabad tenniük http://www.life.hu/sztarok/20190727-listat-kaptak-harry-herceg-es-meghan-markle-szomszedai-ezt-nem-szabad-tenniuk.htmlFurcsa szabályokat kell betartaniuk a windsori Frogmore Cottage közelében élő családoknak. A rezidencia Meghan Markle és Harry herceg új otthona. TV + Sztárok--Félreértés alakult ki Bódi Sylvi és a követője közötthttp://www.life.hu/sztarok/20190727-felreertes-alakult-ki-bodi-sylvi-es-a-kovetoje-kozott-a-modell-orra-miatt.htmlFurcsának találta egyik követője egy, az Instagramra feltöltött képén Bódi Sylvi orrát. A komment végül másképp sült el, mint azt eredetileg szánta. TV + Sztárok--Exkluzív interjút adott Michael Jackson egykori orvosahttp://www.life.hu/sztarok/20190722-exkluziv-interjut-adott-michael-jackson-egykori-orvosa-gyerekmolesztalas.htmlA Daily Starnak adott exkluzív interjút Michael Jackson egykori orvosa, Neil Rather. Elárulta, már a kilencvenes években figyelmeztette az énekest, hogy félreérthető, ahogy a gyerekekkel viselkedik. Hozzátette, szerinte Jacksonban semmi rossz szándék nem volt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.