Völgyi Zsuzsi és férje az első randi után 15 évig nem találkoztak: egy társkeresőn akadtak egymásra

Forrás: TV2/Sárosi Zoltán -
társkereső oldal Völgyi Zsuzsi Randevú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Völgyi Zsuzsi, a Romantik énekesnője 15 évet várt a második randira. Ez volt az oka.

Boldog házasságban él Völgyi Zsuzsi, aki elmondása szerint 15 évet várt férjére. A férfi az első randi után másfél évtizedre eltűnt, majd később egy társkereső oldalon bukkantak újra egymásra.

Érzéseik kiállták az idők próbáját, így az esküvővel és a gyerekvállalással sem akartak sokáig várni.

Völgyi Zsuzsi 15 évet várt a férjére Forrás: TV2/Sárosi Zoltán

„A mi megismerkedésünk tényleg mesébe illő volt. Mind a ketten tizenkilenc évesek voltunk, amikor először randevúztunk. Emlékszem, John Travoltá-s mosolya volt, amivel egyből elbűvölt. Olyannyira, hogy addig-addig beszélgettünk, míg bezártak minket a parkolóba, ahol találkoztunk. Aztán 15 évre eltűnt! A randi után nem hallottam felőle. Szó szerint felszívódott, de nem csodálkoztam, hisz a férfiak javarészt ilyenek. Négy évvel ezelőtt januárban azonban újra egymásra találtunk egy társkereső oldalon. Én mindenáron a gyermekeim apját szerettem volna megtalálni, erőszakosan akartam családot alapítani, egyszerre tíz férfival leveleztem, és pofavizitet tartottam, hogy ki a legalkalmasabb, de egyikük sem érdekelt. Aztán rám írt Gábor. Az történt ugyanis, hogy az első randevúnk után besorozták katonának. Az élet közbeszólt, de úgy tűnik, ami előre elrendeltetett, az előbb vagy utóbb meg is történik. Nekünk az utóbbi jutott. Sokat vártunk egymásra” – mesélte el szerelme történetét a Borsnak Zsuzsi.

Völgyi Zsuzsi megmutatta kislányát és férjét – fotó

Völgyi Zsuzsi március közepén adott életet kislányának, vele együtt lett teljes az énekesnő élete. A sztár Facebook-oldalán most megmutatta férjét és Glóriát is.

Katalin és Vilmos kislánya, Sarolta nem akar hercegnő lenni: még csak 4 éves de máris elege vanhttp://www.life.hu/sztarok/20190803-katalin-es-vilmos-kislanyasarolta-nem-akar-hercegno-lenni-meg-csak-4-eves-de-maris-elege-van.htmlKatalin és Vilmos középső gyereke, a 4 éves Sarolta nem akar hercegnő lenni, nem kér az udvar olykor kemény szabályaiból.TV + Sztárok--Fotómontázson mutatta meg teste változását Liptai Claudiahttp://www.life.hu/sztarok/20190802-fotomontazson-mutatta-meg-teste-valtozasat-liptai-claudia-musorvezeto.htmlLiptai Claudia a tőle megszokott humorral tette közzé a Facebookján legutóbbi fotóit. TV + SztárokOrigo22 évvel ezelőtti fotót posztolt magáról Dobó Katahttp://www.life.hu/sztarok/20190802-22-evvel-ezelotti-fotot-posztolt-magarol-dobo-kata.htmlDobó Kata A miniszter félrelép című film egyik fotójával nosztalgiázott a közösségi oldalán. TV + Sztárok--Stohl András a magánéletéről vallott: "Most mi ketten vagyunk, sokkal könnyebb"http://www.life.hu/sztarok/20190802-stohl-andras-maganeleterol-vallott-most-mi-ketten-vagyunk-sokkal-konnyebb.htmlStohl Luca a saját édesapjával, Stohl Andrással készített interjút. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa férje a feleségéről vallott: "Az első igazi szerelem az életemben"http://www.life.hu/sztarok/20190802-demcsak-zsuzsa-ferje-felesegerol-vallott-az-elso-igazi-szerelem-az-eletemben.htmlDemcsák Zsuzsa és férje egy hosszabb interjúban vallottak kettejük kapcsolatáról és jövőjéről. TV + SztárokOrigoEgy szál bugyiban pózol a világhírű olasz focista magyar kedvesehttp://www.life.hu/sztarok/20190802-egy-szal-bugyiban-pozol-a-vilaghiru-olasz-focista-magyar-kedvese-varga-viktoria.htmlVarga Viktória nem szégyenlős típus, sokszor mutatja meg az idomait. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.