Két év után először lépett a nyilvánosság elé Kevin Spacey

Forrás: Getty Images/2019 Ernesto Ruscio/Ernesto Ruscio -
Kevin Spacey metoo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kihasznált, majd cserbenhagyott bokszolóról szóló verset szavalt el egy antik görög szobor mellett a Római Nemzeti Múzeumban a férfiak szexuális zaklatásával vádolt, kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, Kevin Spacey, aki két év után először lépett a nyilvánosság elé.

A botrány nyomán kegyvesztetté vált színész Gabriele Tinti kortárs olasz költő költeményét mondta el a Palazzo Massimóban lévő múzeum egyik legszebb műve, a pihenő ökölvívót ábrázoló görög bronzszobor mellett pénteken este egy előre be nem jelentett performansz keretében. A múzeum név közlése nélkül harangozta be a honlapján, hogy egy kétszeres Oscar-díjas személyiség olvas fel Tinti műveiből "egy ritka esti rendezvényen".

Forrás: Getty Images/2019 Ernesto Ruscio/Ernesto Ruscio


A The Daily Beast amerikai hírportál római tudósítója, Barbie Latza Nadeu szerint négy újságírót hívtak meg az eseményre azzal az ígérettel, hogy interjút is készíthetnek a 60 éves Spaceyvel, de erre végül nem kaptak lehetőséget. Latza Nadeu tudósítása szerint a teremben lévők szóhoz sem jutottak a döbbenettől, miután meghallgatták a színész bűnbánattól mentes szónoklatát. Mire a meghívottak előtt véget ért a performansz a kicsiny teremben, odakinn nagyobb tömeg gyűlt össze, és Spacey előttük is elismételte a kifacsart bokszoló sirámait.
A 38 éves Gabriele Tinti múzeumok számára ír verseket, amelyek egy-egy műalkotáshoz kapcsolódnak. Mint a Daily Beastnek elmondta, a megfáradt, számkivetett ökölvívó előtt tisztelgő költeményt még jóval a hollywoodi zaklatási botrányok előtt írta, és bár egy barátján keresztül valóban elküldte Kevin Spaceynek, eszébe sem jutott, hogy a színész valaha is nyilvánosan elszavalja az erősen áthallásos verset.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.