Tóth Andi aktfotózáson vett részt Nánási Pál fotográfusnál: elégedett az eredménnyel és magával is

aktfotó Nánási Pál aktfotózás Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nánási Pál kamerái előtt szabadult meg ruháitól a fiatal énekesnő, Tóth Andi.

Nagyon fiatalon került az X-Faktor döntőjébe Tóth Andi, aki elképesztő hangjával meg is nyerte a versenyt. A fiatal énekesnő karrierje azóta felfelé ível, számos fellépése van és saját dalai is készültek már szép számmal.

Ezúttal azonban nem a karrierje miatt került a címlapokra a szexi sztár, hanem azért, mert ledobta ruháit Nánási Pál kamerája előtt.

„Voltam már egy-egy fotózáson, de amit most Pali készített rólam, az más minőség. Az első pillanattól egy húron pendültünk, egyáltalán nem éreztem zavarban magam előtte, nagyon intelligensen kommunikált velem, ezért könnyen megszabadultam a ruháim egy részétől. Ettől függetlenül furcsa volt félmeztelennek lenni” – mesélte a Borsnak Andi.

„Magamra sem ismertem! Nagyon elégedett vagyok a képekkel, már csak azért is, mert nem vagyok teljesen kibékülve a külsőmmel, de ez a végeredményen cseppet sem látszik!
EGÉSZ JÓ CSAJ VAGYOK...”

Tóth Andi elköltözött Szabó Ádámtól

Közel másfél éve van együtt Tóth Andi Szabó Ádámmal, és már lassan egy éve annak, hogy összeköltöztek. De az együttélés nem ment mindig zökkenőmentesen.

Klapka György családját szétzilálta az örökséghttp://www.life.hu/sztarok/20190808-klapka-gyorgy-csaladjat-szetzilalta-az-orokseg.htmlKlapka György unokája, Alma elárulta, a családot megváltoztatta az örökség. TV + Sztárok--Így indult Tatár Csilla és Kárász Róbert vitája: "Remélem, itt fogsz megrohadni”http://www.life.hu/sztarok/20190808-igy-indult-tatar-csilla-es-karasz-robert-vitaja-remelem-itt-fogsz-megrohadni.htmlTatár Csilla és Kárász Róbert kapcsolata szépen indult, de végül csúnya vitával zárult. Mára azonban újra kibékültek, és elárulták, hogyan indult a konfliktus. TV + SztárokOrigoGeszti Péter a családi életéről vallott: nem minden rózsaszínhttp://www.life.hu/sztarok/20190808-geszti-peter-csaladi-eleterol-vallott-nem-minden-rozsaszin.htmlGeszti Péter kivételesen őszintén nyilatkozott arról, hogy bármilyen idillinek tűnik a családi élete, náluk sem minden rózsaszín. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoGelencsér Timi vezetős fotóján kiakadtak a rajongók: életveszélyesnek tartjákhttp://www.life.hu/sztarok/20190808-gelencser-timi-vezetos-fotojan-kiakadtak-a-rajongok-eletveszelyesnek-tartjak.htmlGelencsér Timiről vezetés közben készítettek fotót, de a követők nem rajongtak a képért: egyesek szerint életveszélyes, amit csinált. TV + SztárokSebestyén Balázs Ed Sheerannel szelfizetthttp://www.life.hu/sztarok/20190808-sebestyen-balazs-ed-sheerennel-szelfizett.htmlSebestyén Balázs Ed Sheerannel szelfizett a Sziget Fesztivál első napján. TV + SztárokOrigoA Balaton-parton fotózták bikiniben Kárpáti Rebekáthttp://www.life.hu/sztarok/20190808-a-balaton-parton-fotoztak-bikiniben-karpati-rebekat.htmlBikiniben mutatta meg magát Kárpáti Rebeka. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.