Így sérült meg Delhusa Gjon: leesett egy jacht emeletéről

sérülés jacht Delhusa Gjon esés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Delhusa Gjon jachton szenvedett komoly sérülést: több bordáját is eltörte. Most elmondta, hogyan történt.   

Delhusa Gjont néhány napja rohammentővel szállították kórházba, mostanra pedig az is kiderült, mi történt az énekessel. Ismerőse luxusjachtján érte a sérülés: lezuhant.

Delhusa Gjon komolyan megsérült Forrás: Mokka

"Augusztus 20-ra virradóra történt a baleset. Olyan hajnal négy óra körül, mikor megérkeztünk a jachtra, és megmutatta nekem a barátom, hol tudok majd aludni" - mondta az énekes, aki leesett a hajó felső emeletéről éjszaka. "

Elveszítettem az eszméletem.

Borsnak

Dolly megható sorokkal búcsúzott Fekete Gyulától, vagyis Szaxi Maxitólhttp://www.life.hu/sztarok/20190822-dolly-meghato-sorokkal-bucsuzott-fekete-gyulatol-vagyis-szaxi-maxitol.htmlSzaxi Maxi, vagyis Fekete Gyula távozott az élők sorából. A Hungária együttesben és a Dolly Rollban is szaxofonozott, Dolly közösségi oldalán búcsúzott tőle. TV + Sztárok--Demcsák Zsuzsa elárulta hízásának okáthttp://www.life.hu/sztarok/20190822-demcsak-zsuzsa-elarulta-hizasanak-okat.htmlAz egykori műsorvezető külseje nagyon megváltozott, miután lekerült a képernyőről. Most kiderült, miért hízott meg. TV + SztárokOrigoCsepregi Éva nem jól választott párt: megbánta legutóbbi kapcsolatáthttp://www.life.hu/sztarok/20190822-csepregi-eva-nem-jol-valasztott-part-megbanta-legutobbi-kapcsolatat.htmlCsepregi Éva három éve szakított, 15 év után döntöttek így párjával. A kapcsolat után az énekesnő arra is rájött, hogy nem volt jó választás a férfi. TV + SztárokOrigoCsobot Adél kockahasat villantott – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190821-csobot-adel-kockahasat-villantottfoto.htmlCsobot Adél elképesztően szexi bikiniben. TV + SztárokOrigoSebestyén Ági és VV Hunor szakítottak: Insta-storyban mesélte el Pumped Gabo exehttp://www.life.hu/sztarok/20190821-sebestyen-agi-es-vv-hunor-szakitottak-instastoryban-meselte-el-pumped-gabo-exe.htmlVV Hunor és Sebestyén Ági már többször összejöttek és szakítottak. Most megint külön vannak. TV + SztárokOrigoKim Kardashian Photoshop-bakiján nevet a fél világ – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190821-kim-kardashian-photoshop-bakijan-nevet-a-fel-vilag-foto.htmlKim Kardashiant a testvérével, Kylie Jennerrel fotózták. Az utómunka azonban nem sikerült túl fényesen. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.